2018.11. 29.

Európa Liga: Red Bullos duplázó!

Európa Liga: Red Bullos duplázó!

Az osztrákok már továbbjutottak, eddig 12 pontot gyűjtöttek 4 forduló után, így számukra ezen az összecsapáson akár lényegtelen is lehetne a végeredmény. Ezzel szemben a németeknek óriási téttel bír ez a találkozó, s talán joggal bízhatnak a kisebbik családtag segítségében, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

LABDARÚGÁS, EL, B CSOPORT
2018.11.29. 18:55
SALZBURG - RB LEIPZIG

  • Ugye papíron a tulajdoni viszonyokat tisztázták, ami korábban szúrta az UEFA szemét, tehát elvileg nincs köze egymáshoz a két együttesnek, de gyakorlatilag természetesen más a helyzet, csak most már az osztrák klubnál, mint szponzor vannak jelen hivatalosan. A remekül felépített Red Bull piramis csúcsán áll a Leipzig, számos transzfert produkáltak (2009 óta 14) már a korábbi években a két együttes között, s egyébként a játékstílusban is tükrözödik a hasonlóság.  Ugyanakkor a vendégek erősebb kerettel bírnak még így is, hogy akad hiányzójuk, hisz Forsberg illetve Kampl továbbra is sérült, de lehet hogy Gulácsi is pihenőt kap, a magyar kapus helyettese Mvogo lehet, ugyanakkor elöl az életveszélyes Bruma-Poulsen-Werner trió mindenképpen kezdeni fog. A hazaiaknál Haidara hagyhatja ki a találkozót, akiről pletykálják, hogy januárban magasabb szintre léphet, s elhagyja Salzburgot, de Yabo Reinhold játéka is kérdéses. Jelenleg a 12 pontos hazaiak mögött egyaránt 6-6 pontja van a vendégeknek és a Celticnek is, s azzal azért lehet számolni hogy a skótok behúzzák a Rosenborg elleni találkozót. Így már csak ennél fogva is kötelező gyakorlattá lépett elő ez a találkozó, s maradjunk annyiban, hogy a két keret közötti különbségnek csak ki kell jönnie valamikor, s mikor, ha nem ma. A Lipcse győzelme jelenleg a fogadóirodáknál egy erős duplát ér, érdemes rámenni. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
izom 2018-11-30 04:43:48
Ilyenkor merül fel a kérdés...ez mire volt jó? Simán nyert a Salzburg...
izom 2018-11-29 10:14:46
Miért is jutott tovább a Salzburg? Ha ma kikap és nyer a Celtic is, akkor a két ellenlábasnak 9-9 pontjuk lesz. Ha az utolsó fordulóban nyer a Lipcse és a Celtic, máris hármas holtverseny 12 ponttal és az egymás elleni eredmények döntenek. Simán kieshet még a Salzburg. Vagy rosszul számoltam?

további tippjeink a Foci világából

Az Európa Liga mai játéknapján a Crytal Palace hazai pályán fogadja a Hoffenheim gárdáját. Parázs mérkőzés várható gólokkal!
Az Európa Liga mai játéknapján a Crytal Palace hazai pályán fogadja a Hoffenheim gárdáját. Parázs mérkőzés várható gólokkal!
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!