Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Konferencia‑liga elődöntőjének első mérkőzésén csütörtök este Krakkóban csap össze a Crystal Palace és a Sahtar Doneck.
Sahtar Donyeck – Crystal Palace
2026. április 30., csütörtök,21:00
Labdarúgás - KL
Tipp: X2 és kevesebb, mint 3,5 gól a meccsen
Odds: 1,60
Indoklás:
- A Crystal Palace történelmi idényt fut, hiszen FA‑kupa‑győzelem, európai szereplés és rekord Premier League‑pontszám után most első európai döntőjének kapujában áll. Oliver Glasner együttese a Ligafázis meccseinek csak a felét nyerte meg, és a tizedik hely miatt lemaradt az automatikus nyolcaddöntőről, de a Zrinjski Mostar elleni 3–1-es összesítésű siker, majd az AEK Larnaca elleni hosszabbításos továbbjutás után a Fiorentina 4–2-es kiejtése már euforikus ünneplést hozott Firenzében. A londoniak idegenben felemás mérleget produkáltak, három győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel, de a sorozat nyitányán 2–0-ra verték a Dinamo Kijevet Lengyelországban. A Liverpool elleni 3–1-es bajnoki vereség után a Premier League 13. helyén állnak, így minden figyelmük a nemzetközi kupára irányul. Evann Guessand, Eddie Nketiah és Cheick Doucouré hiányzik, Tyrick Mitchell állapota pedig kérdéses.
- A Sahtar Doneck szintén különleges idényt teljesít, hiszen a 2019–20-as Európa‑liga után először jutott ismét európai elődöntőbe, ráadásul első Konferencia‑liga‑szereplése alkalmával. A 36 csapatos alapszakaszt a hatodik helyen zárták, majd a Lech Poznant 4–3-ra, az AZ Alkmaart pedig 5–2-re múlták felül. Arda Turan szerint álompárharc számára a Crystal Palace elleni párharc, és úgy készül a Premier League‑ellenféllel szemben, hogy csapata nyolc ponttal vezeti az ukrán bajnokságot. A Sahtar jelentős európai tapasztalattal bír, hiszen rendszeres résztvevője a Bajnokok Ligájának és az Európa‑ligának, és korábban kétszer is eljutott az elődöntőig, a 2008–09-es UEFA‑kupa pedig történelmi győzelmet hozott számukra. A krakkói mérkőzés kiegyenlített csatát ígér, ahol a Sahtar labdabirtoklási fölényre, a Palace pedig stabil védekezésre építhet. A keretben nincs sérült, Dmytro Kriskiv már visszatért.
- A két csapat között minimális a különbség, és minden jel arra mutat, hogy Krakkóban szoros, kiegyenlített mérkőzés alakul ki, ahol a Palace számára tökéletes eredmény lehet egy döntetlen és ezért mindent meg is fognak tenni majd, főleg védekezésben.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Sahtar Doneck - Crystal Palace
Igen