Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Kiegyenlített csatára számíthatunk Bakuban, ahol a tavalyi azeri ezüstérmes Zira fogadja a horvát élcsapatot, a Hajduk Splitet. Mindkét csapatnak komoly céljai vannak a Konferencia Liga selejtezőjében, fel akarnak jutni a főtáblára!
Zira - Hajduk Split
2025. július 23., szerda,17:30
Labdarúgás - KL-selejtező
Tipp: X2 és kevesebb, mint 3,5 gól a meccsen
Odds: 1,65
Stake: 8/10
Indoklás:
- A Zira tavaly nem tudta felvenni a versenyt a Qarabaggal, de így is a második helyen végzett az azeri bajnokságban, amivel biztosította a Konferencia Liga-selejtezős szereplést. Rashad Sadyqov együttese ugyan korábban nem ért el komolyabb sikereket Európában, de az előző idényben már sikerült kiejtenie a Dunajska Stredát és az Eszéket a selejtezőben, így most is reménykedhet egy újabb bravúrban. A csapat védelme kiemelkedő volt a hazai bajnokságban, hiszen mindössze 27 gólt kapott 36 mérkőzésen és ennek a zárt erős védekezésnek köszönhetik a sikereiket. A keret jelentősen nem változott a nyáron, az érkezők mind Azerbajdzsánból jöttek. A legfontosabb igazolás a nyolc gólt szerző Brahim Konate, de Rovlan Muradov, Vincent Thill és Egor Bogomolskiy is erősítésnek számít.
- A Hajduk Split Horvátország egyik legnagyobb múltú klubja, de bajnoki címet utoljára 2005-ben ünnepelhetett. A csapat tavaly mindössze két ponttal maradt le a bajnoki aranyról a Rijeka mögött. Gonzalo Garcia együttese idén is a bajnoki címért küzdene, de a Konferencia Ligában is jó szereplésre törekszik. A felkészülés felemás eredményekkel zárult, az első három edzőmérkőzését megnyerte a csapat, de legutóbb 2-1-re kikapott a LASK ellen. A támadójáték egyelőre nem meggyőző, hiszen négy mérkőzésen mindössze csak négy gólt szereztek. A nyári átigazolások között a legnagyobb fogás Ivica Ivusic kapus, aki a Pafosztól érkezett, de Fran Karacic és Adrion Pajaziti is csatlakozott a kerethez. Két kulcsjátékost, Luka Vuskosicot és Dominik Prpicet azonban eladta a klub, és bár pletykák szólnak komolyabb játékosok megszerzéséről, de ezek a meccsig nem valószínűsíthetők.
- Mire következtethetünk mindezek alapján? A találkozó esélyese a papíron erősebb kerettel rendelkező Hajduk Split, de a Zira hazai pályán stabil védelmére és fegyelmezett játékára támaszkodhat. A horvát csapat támadójátéka eddig nem mutatott átütőerőt, míg az azeri gárda az előző szezonban is a második legjobb védelmet produkálta hazai bajnokságában. A horvátok ezen az odavágón csak megalapozni szeretnék a továbbjutást, nem feltétlenül baj, ha csak döntetlen lesz, ezért biztosan nagyon erős védekezéssel fognak játszani. Mindezek alapján kevés gólt, maximum hármat várhatunk, a kimenetelre pedig az X2-őt érdemes próbálni!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!