Vélhetően nem ilyen áron szerettek volna a fehéroroszok nagyobb figyelmet követelni a labdarúgó bajnokságukra, de tény hogy az eddigieknél sokkal magasabb számban követik a pontvadászukat. Ebben a cikkben megpróbálunk picit rátekinteni az első négy fordulóra /érintőlegesen a teljesség igénye nélkül/, melyből tudjuk nagyon jól olyan nagy messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni.

Időtlen idők /2006/ óta a BATE egyeduralmát tavaly sikerült megtörni, és 5 pont előnnyel a Dynamo Brest szerezte meg a bajnoki címet. Már magában ez a tény is amolyan meglepetésként hatott a liga szurkolóira, de aztán az edzőváltáson átesett boriszoviak 2020-as bajnoki rajtja sem úgy sikerült ahogyan azt sokan várták. Mindenesetre a lemaradásuk az első pozícióhoz képest minimális mindössze csak 3 pont, ráadásul éppen a tabella tetején álló Torpedo látogat majd Dragunékhoz. A két első fordulót bukták el, majd a következő kettőt behúzták, mondhatni kicsit bealudtak a rajtnál, a legutóbbi játéknapon viszont már kifejezetten meggyőző játékot produkáltak. A második legtöbb szerzett góllal rendelkeznek holtversenyben a Slutsk mögött, ám ha a meccsenkénti gólátlagot vesszük figyelembe akkor a 10. FC Minsk a legjobb 3,50-el. Ezt főként a védelmüknek köszönhetik, hisz már 8 kapott gólnál járnak, az elmúlt két szezonban egyaránt -8-as gólkülönbséget hoztak le, míg az eggyel azelőttiben -20-s gólarányt produkáltak.
Ha már a góloknál járunk érdemes ránézni a gg statisztikára is, ugyanis három együttes is 75%-on áll, persze ez fog majd csökkeni, elég ha csak az elmúlt idényt nézzük: Az En. BGU gárdája 70%-os mutatóval végzett e tekintetben az élen, egyébként a bajnokságban a 12. pozícióban zártak, most viszont a dobogó második fokán tanyáznak. Őket a Gomel gárdája követte 63 /idegenben 80%/, majd jött a Dinamo Brest csapata 60 %-al. Ha a sorozatok szakadásait várjuk, akkor négy gárdának még nem sikerült egyetlen mcsg-s meccset sem játszani 360 perc alatt a most futó pontvadászatban, így a Gorodeya, Soligorsk, Rukh.Brest, Torpedo Zhodino kvartettből érdemes lesz szemezgetni, vagy legalábbis figyelemmel követni e csapatokat.

Még a góloknál maradva lehet, hogy az év igazolása a 22 éves üzbég Yaxshiboev lehet, aki az Energ. BGU gárdájához igazolt hazájából, és az utánpótlás válogatott támadó már 3 alkalommal be is vette az ellenfelek hállóját 4 forduló alatt kétszer a padról beállva, ami mindenképpen figyelemre méltó.
No de a góloknál maradva még érdemes megemlíteni azt is hogy érezhető némi visszaesés a 2019-es idényhez képest, hisz míg tavaly 2,43 volt a liga meccsenkénti találat átlaga, addig idén csak 1,97, és ebben különösen nagy szerepet játszik többek között a R. Brest, valamint a Smolevichy-STI csapata, akik egyaránt 1-1 alkalommal vették csak be az aktuális ellenfél ketrecét, mindkét találat idegenben esett. A legudvariatlanabb vendég egyébként a Bate 5 góllal, míg a félidei fákat tekintve az Energetyk-BGU a listavezető néggyel, de három gárda képtelen volt idáig az első 45 percben beköszönni. A bajnoki rajt egyik citromdíjasa minden bizonnyal a Dinamo Minsk együttese, akik éppen a kieső zóna felett helyezkednek el, és a meccsek első felét tekintve a legtöbb kapott góllal rendelkeznek. A Transfermarkt adatai szerint a negyedik legerősebb kerettel rendelkeznek, tavaly ennek megfelelően a negyedik helyen zártak, míg 2018-ban bronzérmesek voltak. Tőlük mindenképpen lehet várni némi fellendülést, ha már csak a fogadóirodák előzeteseit vesszük figyelembe, hisz az ő számításaik szerint hasonló eredménnyel állnak elő, mint tavaly. Igaz a rutinos Yatchenko távozott, mint ahogyan Tigiev is, de érkezett a városi riválistól az a Bakhar, aki még csak 21 éves, de 2019-ben 7 gólt szerzett, és a válogatottban is bemutatkozott már.

A következő fordulóban a Grodno látogat hozzájuk, akiket nem mellesleg egy esetleges győzelemmel be is előzhetnének, ám hogy a szakemberek szerinti feltámadás most jön-e, azt nem lehet tudni előre, maximum csak sejteni?.
Olvassátok tovább az oldalunkat, ahol szinte az összes mérkőzésről találhattok továbbra is előrejelzéseket.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!