A házigazda nincs rossz formában, nem úgy a vendégek, akik nem is lesznek motiváltak ma délután. Mutatjuk a tippet!
- A finn bajnokság felsőházában a 26. fordulót rendezik. A HJK megnyerte a kupát szeptember közepén a Kuopio ellen, azóta két döntetlent játszott. Jelenleg a 4. pozíciót foglalja el a tabellán, 47 pontja van, de nagyon szoros az élmezőny: a listavezetőtől 5, a másodiktól mindössze három egység választja el. Ha megnyomja a hajrát a kék-fehér együttes, simán előzhet. Hazai közönsége előtt 7-2-3-as sort hozott össze, amire extrán alapozhat, az a támadójátéka. A legtöbb gólt lőtte a ligában, mér 64-et, igaz, 34-et be is szedett.
- A Gnistan már azzal nagy dolgot hajtott végre, hogy a felsőházba jutott, különösebb merészebb tervei a szezon hátralévő részét illetően már nem lehetnek. Mindössze 28 pontosak, ezzel a 6. helyen állnak, az 5. SJK-től 18 egységre lemaradva. A play offban eddig három ütközeten van túl a brigád, a sárga-zöldek pedig mindháromszor elhasaltak. Idegenben 3-4-5-ös mérleget produkáltak. Szombaton a Kuopio ellen otthon kaptak egy négyest...
- Áprilisban, ebben a felállásban meglepetésre nyert a Gnistan 0-1-re, míg a másik ütközetet 4-2-re a HJK húzta be. Ma a kék-fehérek sikerében bízunk, emellett behúzzuk az over opciót is!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!