friss 6 órája

Napi Favorit A-tipp: Egyetértünk az irodákkal (Jaro - Helsinki JK)

Napi Favorit A-tipp: Egyetértünk az irodákkal (Jaro - Helsinki JK)

A 11. fordulóban a Jaro vendége lesz a HJK. A vendégek mellett több érvünk is van.

Jaro - Helsinki JK 2026. június 13., szombat, 16:00, Labdarúgás - Finn bajnokság

  • A Jaro 10 mérkőzésen mindössze 7 egységet húzott be, így nem csoda, hogy csak a tabella 10. pozícióját foglalja el. A gárda nem túl sikeres májust tudhat maga mögött: kiesett a kupából, a több verség között mindössze egy sikert könyvelhetett el, a sereghajtó Mariehamnot győzte le hazai környezetben. Legutóbb az Olulunál kapott ki 2-1-re. Ami a hazai teljesítményét illeti, nos, az 1-2-1-es mérlegére sem lehet igazán büszke.  
  • Az egykor szebb napokat megélt HJK egyelőre nem tudja tartani a lépést az élmezőnnyel, az Inter már 24-nél jár, Pukkiék 15 pontot húztak be. A kék-fehérek 10 mérkőzésen 4-3-3-as mérleget produkáltak. Az elmúlt hetekben kifejezetten jól megy a brigádnak, a kupában továbbjutottak a negyeddöntőből is, a bajnokságban pedig legyőzték a sereghajtót. Idegenben 1-2-2-es statisztikát produkált, az utóbbi kiruccanásai viszont nem voltak sikeresek. 
  • Az irodák a vendégeket tartják esélyesebbnek, és ezúttal nem is vitatkozunk velük. Érzésünk szerint a HJK elhozza a pontokat!  

FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget! A VEGAS-regisztráció szükséges a Vegas és a Tipplap 500.000 forintos fődíjjal kecsegtető Privát Ligájában való részvételhez is! LIGA MEGHÍVÓ KÓD: C65C8D2F

FIGYELEM! Háromszintes üdvözlőbónusz, akár 120.000 forint értékben a TIPPMIXPRÓn! Regisztrálj, hogy hozzáférj a bónuszodhoz! 

tipp
Jaro - Helsinki JK | 2 | 1.69 | (1/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Még csak a harmadánál tart a finn élvonal (Veikkausliiga) küzdelemsorozata, de máris itt egy olyan meccs, amely jelentősen befolyásolhatja a bajnoki cím sorsát! Az előző győztes, de jelenleg „csak” második helyezett Kuopio PS fogadja szombaton, 16 órakor a listavezető Inter Turkut. Mindkét csapat jó formában van, 4 pont választja el őket egymástól a tabellán, így izgalmas mérkőzésre számíthatnak a szurkolók.