A TPS a Lahtival vív különversenyt az egyenes ágon való feljutásért - ebben a küzdelemben ma kötelező lenne nyernie. Kombi tippet hoztunk az összecsapásra.
- A TPS 21 meccsen gyűjtött 45 pontjával jelenleg vezeti a finn másodosztályt, ám a Lahti is épp ennyi egységig jutott, azaz kiélezett a verseny a feljutásért. A turkuiak egy eredményes sorozatot követően kétszer is kikaptak, mindkétszer a PK 35 együttesétől, ám az SJK akadémiáját verték, majd legutóbb a KaPa ellen szerezetk idegenben pontot: erőt meríthetnek abból a találkozóból, hiszen előbb 2-0-ről, majd 3-2-ről sikerült egyenlíteniük. Hazai környezetben 8-1-2-es mérleget produkáltak, összességében pedig immár 55 találatot vertek, igaz, kaptak is 37-et, mérkőzéseik 90%-ban jött ao over opció...
- Az EIF jelenleg a 4. helyen állomásozik, 31 egydég áll a neve mellett, extra motivációja azonban már nem nagyon lehet a társulatnak. A gárda teljesítményén ez látszik talán ez elmúlt időszakban: sorra veszítette el a mérlőzéseket, majd legutóbb a JaPS otthonában sikerült ikszelniük. Vendégségben így is pozitív még a mérlege, a 4-3-3-as statisztikájához 13-13-as gólkülönbség társul.
- Az idei kiírásban eddig kétszer találkoztak a felek, mindkétszer 2-0-ra nyert a TPS. Ma kétesélybe vesszük ki a kimenetelt, és várunk mellé három találatot is!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!