A múlt heti veresége miatt immár nem listavezető a Turku PS. Ma muszáj lenne nyerni, de ez nem biztos, hogy egyszerű lesz. Kombi tippel érkezünk.
- A TPS szépen bevitt minket is az erdőbe a legutóbbi fellépése alkalmával: az akkor méglistavezető együttes tükörsima vereséget szenvedett a KaPa vendégeként (4-2). Ezzel a zakóval át is kellett engednie az első pozíciót a Lahtinak. Most 31 pontos, eggyel marad el a nagy riválissal szemben. Amiben bízhat, az a hazai környezetben nyújtott teljesítménye: 5-1-0-ás mérleget produkált, ehhez 17-9-es találati mutató párosul. Azonban egy érdekesség: csak egyszer úszta meg otthon kapott gól nélkül...
- A Klubi 20 egységével a 4. pozícióból várhatja a folytatást, a gárda tulajdonképpen mindenfajta teher nélkülléphet pályára, ugyanis sem a feljutás, sem a kiesés kérdése nem érinti. Ennek megfelelően felszabadultan futballozik az együttes, június végén becsúszott két zakó, de ezt korrigálta egy sikerrel és egy iksszel. Ami szembetűnő, hogy az alakulat vendégségben eredményesebb, mint otthon. A túrákon négyszer győzött, kétszer kikapott, gólkülönbsége pedig bátor játékra utal (15-8).
- Májusban, fordított felállásban a Klubi megtréfálta a turkuiakat, 3-1-re nyert. Ma mi a TPS-nek szavazunk (visszafogott) bizalmat, az 1X mellé betesszük a G-G-t is, így akár az 1-1-es végeredménnyel is bezöldül a tippünk.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!