2021.05. 14.

Veikkasuliiga: Kuopio PS - Mariehamn

Veikkasuliiga: Kuopio PS - Mariehamn

Szintén Finnország, aholis az 5. helyen álló Kuopio a 3. helyen álló Mariehamn csapatát fogadja. Fotó: Pixabay.com

 

A Kuopio csapatánál évről-évre szisztematikusan erősítettek, ennek aztán tavaly meg is lett az eredménye, 2019-ben bajnokok lettek. Idén a játékosállományuk már a HJK-éval vetekszik. Idén rosszul kezdtek, mert az Inter Turku, amely amúgy remek csapat, megverte őket az első körben, majd következett a HJK-elemzésben már említett szalonremi. Aztán a Suomen Kupa döntője, ahol megszerezték a trófeát. A Kuopio legutóbb nagyon simán vere a Lahti csapatát, amit előre meg is jósoltam. A gólokat Thomas, Haarala, Nissila és Sale szerezték, de a lányeg a csapatjáték volt. A Mariehamn azt a Honkát verte 2-0-ra az első körben, amely a tavalyi bajnokság egyik erős csapata volt, a A Honka 4. helyen tavaly kiharcolta az európai kupaindulás jogát. A Mariehamn egy masszív védelemmel rendelkező alakulat, több nagyon tehetséges fiatal játékossal a keretben. A Parmától többen is érkeztek, közülük Muhamed Tehe Olawale nagyon jól mozgott, egy gólt is szerzett. Legutóbb Olawale, Matsson és Abubakari góljaival nagyon simán verték az Oulut és ma sem teljesen esélytelenek! Ezt a meccset is X-re veszem. A Kuopio játékosállomány alapjában véve jobb, de a Parmától érkező tehetségek nagyon jól szálltak be a Mariehamnnál! 

 

tipp
Kuopio PS - Mariehamn
1X2 | Döntetlen | 4.35 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Kuopio PS - Mariehamn

2021. 05. 14. 17:30 | Finn bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából