Végre egy jó lehetőség! A Finn bajnokság élvonalában ma egyetlen meccset rendeznek, a 12. helyen álló KTP csapata fogadja a 4. Inter Turkut.
KTP - Inter Turku
08. 31. 17:30 Finn bajnokság
Tipp: Vendég és több, mint 1,5 gól
Odds: 1,55
Stake: 9/10
Indoklás:
A finn bajnokságban ha nagy különbségek vannak a csapatok között, akkor az esetek döntő többségében lejön a papírforma, ez esetleg akkor módosulhat, ha valamilyen nemzetközi mérkőzés lesz az egyiknek. Itt az azonban nincs ilyenről szó. Az Inter Turku a finn bajnokságban a jobbak közé tartozik. Rendszeresen eléri a nemzetközi kupás szereplés lehetőségét, jól emlékezhetünk, most a Puskás Akadémia verte ki őket. Jelenleg a 4. helyen állnak, éppen túl vannak egy kisebb hullámvölgyön. Kikaptak az Oulutól és a Hakától is, de legutóbb már megverték az Ilvest. A Felcsúton is megismert Benjamin Kallman már 7 gólnál tart, ő a csapat legjobbja, de a japán Kagayamára és szintén finn Timo Furuholmra sem lehet panasz. José Riveiro támadójátékot játszat csapatával, az idei cél pedig ismét a nemzetközi kupás hely elérése lenne. A KTP a leggyengébbek egyike, most épp az utolsó helyen árválkodnak, egy győzelemmel, 12-30-as gólaránnyal és csupán 8 góllal. Az Inter Tuku sokkal jobb csapat, ha Kalmannék csak közepes formában lesznek, akkor is illene megverni őket, legalább két góllal.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!