2019.03. 28.

Rangadó a francia III. vonalban!

Evergreen11
Rangadó a francia III. vonalban!

Melyik együttes kerül közelebb céljához, azaz a feljutáshoz? Egy értékes tippel készülünk a rangadóra!

  • Melyik együttes kerül közelebb céljához, azaz a feljutáshoz? Egy értékes tippel készülünk a rangadóra!
  • A házigazda várhatja kényelmesebb helyzetből a találkozót, ugyanis 55 egységével a 2., biztos feljutást érő pozícióban várja a 28. játéknapot. A gárda nagy menetelésben volt, ám jött egy kis megborulás: idegenbeli vereség, majd hazai iksz, ezt aztán egy vendégsiker követte, így helyre állt a rend az alakulatnál. Saját közönsége előtt félelmetes a mutatója, egyedüliként veretlen a mezőnyben. 10-4-0-ás mérlegéhez 26-7-es gólkülönbség társul. Január 6-a óta nem veték be a kapuját otthon! A keret ma teljes lesz, Bruno Luzi vezetőedző minden meghatározó játékosára számíthat.
  • A Cholet 42 ponttal az 5., célja a dobogó 3. foka, amely a végelszámolásnál rájátszást érhet. Erre még megvan az esélye, formája bíztató, négy mérkőzés óta nem kapott ki, viszont legutóbb csak remizni tudott otthon az egyik kiesőjelölttel. A téli átigazolási időszakban távozott egy középcsatáruk, az ő pótlása még mindig nem oldódott meg teljesen. Vendégségben a 2. legtöbb gólt szerezték (17-14), 6-3-4-es mérlegük pedig nem rossz. A középpályán két hiányzó van, de mindkét futballista már régóta sérült.
  • Eddig háromszor találkozott egymással a két alakulat, és ezeken az összecsapásokon 18 találat született! Mindannyiszor jött a gólváltás - ma is erre tippelünk, dupla pénzért egy próbát mindenképpen megér e történet!
tipp
Chably-Cholet
Gólváltás | 2.00 | (1/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Szoki 2019-03-28 16:54:07
Sziasztok Skacok! Holnap a Birminghami városi derbin reális a gg H?
tutti666 2019-03-28 09:29:47
Chambly helyesen....

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A dobogós Lille a Lens elleni hazai rangadón javítana gyenge közelmúltbeli mérlegén, a vendégek idegenbeli statisztikája erre reális lehetőséget ad!

A Paris Saint-Germain hétfő este, 20:30-kor az Olympique Lyont fogadja a Parc des Princes-ben. Az első 7 forduló alapján a Ligue 1 két legjobb csapata csap össze a rangadón, amelyet eredetileg vasárnapra terveztek, de a párizsi tüntetésekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt mára halasztottak. Mindkét gárda 14 pontot gyűjtött eddig, a vendégek azonban jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzik a címvédőt. Kérdés, hogy meddig...

A rossz passzban lévő Strasbourg a címvédő Paris Saint-Germaint fogadja szombaton, 17.15-kor a Ligue 1 hetedik fordulójában. A házigazda elzásziak immár 3 bajnoki óta nyeretlenek, az utolsó 2 meccsüket elveszítették, így a tabella közepére zuhantak vissza. A PSG az elmúlt 5 élvonalbeli meccsén 3 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget jegyzett. Ez tiszteletre méltó eredménysor, de messze elmarad a csapat Bajnokok Ligájában mutatott dominanciájától. És megmagyarázza, hogy miért csak a 6. helyen állomásozik a sztáralakulat. Csakhogy Luis Enrique legénysége immár hazájában is kezdi felvenni a ritmust.