Az Emmen és a Hága is beragadt a rajtnál a holland élvonalban. Ma este egymással csapnak össze a felek. Mutatjuk is nyomban, hogy mit várunk a kilencven perctől!
Labdarúgás, Holland bajnokság, 2019.09.27. 20:00, Emmen - ADO Den Haag
- Az Emmen jelenleg 7 meccs után 4 egységgel a 16. pozícióban szerénykedik. A piros-fehérek otthonukban 1-0-2-es mérleget produkáltak, csak a Heerenveent tudták legyőzni, azt sem mostanában. A vereségek után legutóbb remiztek a Feyenoord ellen, a 3-3-as mérkőzésen kétgólos hátrányból fordítottak Slagveerék, ám a hajrában a rotterdamiak egalizálni tudták az eredményt. A találkozón kiállították az egyik védőt, ő értelemszerűen nem léphet pályára. Rajta kívül is lesz hiányzója a házigazdának, minden csapatrészben van sérült.
- Az ADO eddig két meccset nyert, négyszer kikapott, így az alsóházban tanyázik jelenleg. Idegenben 1-0-2-es sort produkált, a Waalwijknál nyert, a PSV-nél és a Feyenoordnál gólos meccsen kapitulált. A formája nem jó, két vereséggel a háta mögött érkezik a találkozóra. Ami mellette szól, hogy friss sérült nincs a keretben, így Necidék erős csapattal utazhatnak Emmenbe.
- A hazaiaknak és a vendégeknek egyaránt 5/2 az over/under statisztikájuk, az egymás eleni elmúlt nyolc meccsükből hétszer esett legalább három találat. Ma is ezt várjuk...

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!