2021.01. 08.

Alsóházi rangadó a holland másodosztályban

Alsóházi rangadó a holland másodosztályban

A Maastricht és az uttrechti fiatalok is nyerni tudtak legutóbb, ma egymás ellen kellene gyarapítaniuk pontjaik számát.

Maastricht - Utrecht 2, 2021.01.08. 18:45, Labdarúgás, Holland 2

  • Az MVV olyat tett az elmúlt bő három hétben, mint még korábban nem a szezon kezdete óta: két meccset nyert meg egymás után! A piros-fehérek így fel is jöttek a 17. helyre, és immár 16 egység áll a nevük mellett. A társulat otthon 2-1-5-ös sort produkált, ezen lenne mit kozmetikázni, és egy negatív rekord is a nevéhez fűződik: 25 gólt kapott saját létesítményében, ezzel első a ligában - mellett szóljon, hogy azért 14-szer ők is beköszöntek. A forma mellett abban is bízhatnak, hogy szinte a teljes keret bevetésre készen áll.
  • Az Utrecht U21-es alakulata 22 pontjával tapad a középmezőnyhöz, és mindenképpen a fiatalok mellett szól, hog vendégségben sem állnak be bekkelni. 3-1-4-es statisztikájuk is ezt bizonyítja, no és az is, hogy a túrákon 14-18-as gólkülönbséget produkáltak. Igaz, leguóbbi idegenbeli sikerüket több, mint kt hónapja aratták, de valamennyi kimozduláson legalább egyszer eredményesek voltak. A 2021-es esztendőt sikerrel kezdték, a Den Boscht verték 3-1-re saját pályájukon.
  • Kimenetelre nem mernénk fogadni, de elnézve a védelmeket, jó eséllyel egyk fél sem tudja lehúzni a rolót. Emellett egy harmadik találat is simán jöhet!
tipp
Maastricht - Utrecht 2
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1.58 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Maastricht - Utrecht 2

2021. 01. 08. 18:45 | Holland 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Rangadónak is beillő mérkőzés következik, hiszen a Heracles remekül kezdte a szezont, ráadásul otthon különösen meggyőző: eddig össze-vissza vert mindenkit. Az alkmaari tarcsi támadójátéka veszélyes, de hátul sebezhető...

Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!
Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!