2021.09. 03.

Ellentétes formában a gárdák

Ellentétes formában a gárdák

A Den Bosch remekül kezdett, az Excelsior idegenben még hibátlan. Ma egymással találkoznak a felek. Fotó: pixabay.com

Den Bosch - Excelsior, 09.03., 18.45, Holland II.

  • A kék-fehérek remekül kezdték a szezont, nyomban nyertek két meccset, ám azóta mindkét bajnokijukat elveszítették. A rossz emlékű előző bajnokság réme tehát ismét felderenghetett a szurkolóknak - gyengén muzsikált az alakulat. Eddig otthonukban 1-0-1-es sort produkáltak, legutóbb fordult elő először, hogy nem tudtak gólt szerezn (FC Eindhoven 1-0).
  • A rotterdami társaság is leszerepelt az előző kiírásban, a klubvezetés az idén jobb produktumot vár el az alakulattól. A rajt nem sikerült, kikaptak a piros-feketék, azóta viszont kétszer nyertek, egyszer döntetleneztek, így most 7 egység áll a nevük mellett. Az Excelsior eddig mind a két túráján nyert, mindkétszer 2-1-re - eddig valamennyi ütjözetében megzördült a hálója, és csak egyszer maradt elől impotens, még a nyitófordulóban.
  • A vendégek az esélyesebbek egy fokkal, de a holland második vonalban kifizetődőbb a gólokra fogadni - ezúttal is ezt tesszük!
tipp
Den Bosch - Excelsior
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1.76 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Den Bosch - Excelsior

2021. 09. 03. 18:45 | Holland 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Rangadónak is beillő mérkőzés következik, hiszen a Heracles remekül kezdte a szezont, ráadásul otthon különösen meggyőző: eddig össze-vissza vert mindenkit. Az alkmaari tarcsi támadójátéka veszélyes, de hátul sebezhető...

Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!
Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!