A holland másodosztályban ma a Go Ahead Almaarba látogat. Van egy megérzésünk a meccsel kapcsolatban...
AZ Alkmaar 2 - Go Ahead Eagles, 2021.02.22. 18:45, Labdarúgás, Holland 2
- Az alkmaari fiatalok 22 pontjukkal a 18. helyről várják a folytatást. A brigád igencsak szeszélyesen teljesít az idén is, viszont szembetűnő, hogy rendre gólos meccseket vív: a találkozóik 70 százalékában esett legalább három találat. Hazai környezetben 3-3-6-os sorhoz 34-32-es gólkülönbséget produkáltak - ez is azt bizonyítja, hogy nem lehet bunkerfocival vádolni az AZ második együttesét. Ma a középpályán lesz hiányzója a szakmai stábnak.
- A Go Ahead a play offra hajt, jelenleg az 5. 44 egységgel. Idegenben remekelnek a sárga-pirosak, 8-2-2-es statisztkájukhoz 19-8-as gólkülönbség párosul. A védelem az együttes erőssége, hiszen 24 bajnkin mindössze 18-szor zördült meg a hálójuk. A formájuk nem rossz, az utolsó négy bajnoki közül hármat behúztak, csak a Volendammal nem bírtak rangadón hazai pályán (1-3). Ma szinte teljes lesz a keret.
- Papíron a vendégek az esélyesebbek, de az alkmaari fiatalokban azért benne lehet a meglepetés. Egy gólt várunk tőlük is mindenképpen, ám, hogy az mire lesz elegendő, jó kérdés... Találatváltás és még egy gól, erre fogadunk!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!