2021.01. 15.

Gyenge védelmek a pályán

Gyenge védelmek a pályán

Az Excelsior és az FC Eindhoven egyaránt pocsék hátsó alakzattal rendelkezik. Ma Rotterdamban ütköznek meg a felek.

Excelsior - FC Eindhoven, 2021.01.15. 18:45, Labdarúgás, Holland 2

  • Az Excelsior eddig jóval gyengébben szerepel a vártnál, a gárda a 15. helyen áll 20 ponttal. A piros-feketék hazai környezteben még nem remiztek, három siker mellett hatszor kikaptak. Az elfogadható szezonkezdést gyenge folytatás követte, most már sorozatban hatszor szenvedtek vereséget. A támadósorral nincs nagy baj, de a védelem, no, az harmatgyenge. Ma egy bekk eltiltott lesz, és egy gólerős támadó szerepeltetése is kérdéses.
  • Az FC Eindhoven 27 egységgel a 9. helyről várja a folytatást, akár még a play off is összejöhet a kk-fehéreknek. Az idén eddig két rázós mérkőzésen van túl a társaság, a Cambuurtól otthon simán kikaptak, viszont az Almere vendégeként ponttal távoztak (0-0). Ami figyelemre méltó, hogy november óta szenvedetett vereséget a brigád a túrákon, statisztikája idegenben így már 3-3-3. Ma a középpályán lesznek hiányzói a vendégeknek.
  • Bár az FC Eindhoven mintha rendezte volna hátsó alakzatát, azért így is sebezhető ez a csapatrész. A gólváltás mellett még egy találattal számolunk!
tipp
Excelsior - FC Eindhoven
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1.57 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Excelsior - FC Eindhoven

2021. 01. 15. 18:45 | Holland 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Rangadónak is beillő mérkőzés következik, hiszen a Heracles remekül kezdte a szezont, ráadásul otthon különösen meggyőző: eddig össze-vissza vert mindenkit. Az alkmaari tarcsi támadójátéka veszélyes, de hátul sebezhető...

Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!
Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!