2024.10. 13.

Gyengélkedő holland csapatok csatája

Gyengélkedő holland csapatok csatája

A Maastricht és a Venlo is beragadt a rajtnál, mindketten a középmezőny alsó felében tanyáznak. Ma egymás ellen jönnének ki a gödörből. Fotó: pixabay.com

Maastricht - Venlo 2024. október 13., vasárnap, 14:30, Labdarúgás - Holland 2.
KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

  • Az MVV az előző kiírásban alig maradt le a play offról, ehhez képest a mostani teljesítménye meglehetősen visszafogott. A piros-fehérek 9 fellépésen mindössze 8 egységet zsebeltek be, így nem meglepő, hogy a 16. helyről várhatják csak a folytatást. A társulat eddig mindössze egyszer tudott nyerni, öt remi mellett háromszor csúszott el. Az egyetlen sikerét sem most arattamég augusztus végén a PSV tarcsi ellen. Hazai statisztikája 1-2-1, háromszor hozta az over-opciót saját közönsége előtt. 
  • A VVV már tavaly is botladozott, esélye sem volt a rájátszásra, és ez a totálisan szeszélyes teljesítmény az idén is kitart. A sárga-feketék kétszer győztek, kétszer döntetleneztek, ötször pedig kikaptak. Ami elsőre soknak tűnik, az a 17 kapott gól. Eddig minden csatában hibázott a hátsó alakzat. Legutóbb a Cambuurt fogadta (0-1), előtte viszont meglepetésre nyert a Volendamnál.
  • Az MVV egy fokkal esélyesebb az irodák szerint, de aházigazda sem meggyőző. A védelmek elég roszsul működnek, így logikusnak tűnik rámenni a gólokra. Hárommal legalább számolunk!
tipp
Maastricht - Venlo
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.46 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Maastricht - Venlo

2024. 10. 13. 14:30 | Holland 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Rangadónak is beillő mérkőzés következik, hiszen a Heracles remekül kezdte a szezont, ráadásul otthon különösen meggyőző: eddig össze-vissza vert mindenkit. Az alkmaari tarcsi támadójátéka veszélyes, de hátul sebezhető...

Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!
Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!