2020.11. 24.

Lendületben vannak a vendégek!

Lendületben vannak a vendégek!

A két tarcsi összecsapását mindenképpen az utrechtiek várhatják kedvezőbb előjelekkel. Fiatalság, bolondság? Nos, nem igazán gondoljuk, hogy bármelyik fél is bunkerezne a mai ütközeten...

PSV 2 - Utrecht 2, 2020.11.24. 18:45, Labdarúgás, Holland 2.

  • A középmezőny második felépben poroszkál mindkét alakulat a holland másodosztályban. A házigazda 14 pontos, és abban bízhat, hogy az utolsó két meccsén 4 egységet hozott össze, igaz, idegenben. Mert hazai környezetben eddig bizony nem brillíroztak az eindhoveni fiatalok, mérlegük 1-1-2, októver közepén még a Telstart tudták legyűrni. A gárdánál lesznek hiányzók minden csapatrészben.
  • Az Utrecht második csapata gyengén kezdte a pontvadászatot, de az utolsó három bajnokiját sorozatban megnyerte, így felkapaszkodott 15 pontjával a 13. pozícióba. A piros-fehérek még nem remiztek a sorozatban, idegenben pedig pluszos a statisztikájuk (3-0-2). A társaság eddig valamennyi túráján eredményes volt - azért erre is lehet alapozni. A védelemben és a támadósorban van sérült.
  • Az utrechtiek lendületben vannak, ám nem merünk a győzelmükre fogadni. A találatokra viszont sokkal nagyobb esélyt látunk, így a G/G+over opcióval szállunk harcba!
tipp
PSV 2 - Utrecht 2
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1.55 | (1/10)

kapcsolódó meccs

PSV 2 - Utrecht 2

2020. 11. 24. 18:45 | Holland 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Rangadónak is beillő mérkőzés következik, hiszen a Heracles remekül kezdte a szezont, ráadásul otthon különösen meggyőző: eddig össze-vissza vert mindenkit. Az alkmaari tarcsi támadójátéka veszélyes, de hátul sebezhető...

Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!
Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!