2020.08. 28.

Megint a feljutásra hajt a Cambuur

Megint a feljutásra hajt a Cambuur

A tavalyi, félbeszakított bajnokság nagy vesztese egyértelműen a Cambuur volt, amely az idén ismét megpróbálja a visszakerülést a legjobbak közé.

Labdarúgás, Holland 2., 2020.08.28. 21:00, Cambuur - Nijmegen

  • A koronavírus-járvány miatt a holland szövetség márciusban befejezettnek tekintette a bajnokságot, és úgy határozott, hogy nem lesz feljutó és kieső az első és a másodosztályban. A sárga-kékek hiába tiltakoztak a döntés ellen, végül maradtak az második vonalban.
  • A felkészülési időszakban jól ment a gárdának, egy Volendam elleni vereség rontja el csak az összképet. A keret magja egyben maradt, így az idei cél is a feljutás. Otthonában különösen erős volt a társulat.
  • A NEC a középmezőnyben zárt, meglehetősen szeszélyesen teljesítettek a zöld-piros-feketék. A bajnoki rajt előtt viszont egészen kiegyensúlyozottan teljesített az alakulat, mindhárom mérkőzéséz megnyerte.
  • A Cambuur hétmeccses hazai veretlenségi mutatót tud felmutatni a NEC ellen, igaz, mostanság jobbára remiztek ebben a felállásban a felek. Ma a sárga-kékeknek szavazunk bizalmat, a tavalyi listavezető sikerrel veszi az első akadályt!
tipp
Cambuur - Nijmegen
1X2 | Cambuur | 1.72 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Cambuur - Nijmegen

2020. 08. 28. 21:00 | Holland 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Rangadónak is beillő mérkőzés következik, hiszen a Heracles remekül kezdte a szezont, ráadásul otthon különösen meggyőző: eddig össze-vissza vert mindenkit. Az alkmaari tarcsi támadójátéka veszélyes, de hátul sebezhető...

Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!
Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!