2021.01. 04.

Messze a csúcsformától a csapatok...

Messze a csúcsformától a csapatok...

A holland másodosztályban az AZ tartalékjai a Rodát látják vendégül. Egyik fél sem zárta fényesen az óévet...

AZ Alkmaar 2 - Roda, 2021.01.04. 18:45, Labdarúgás, Holland 2.

  • Az alkmaari fiatalok 17 fellépésen mindössze 12 egységet szereztek, így nem is meglepő, hogy csak az alsóházban foglalnak helyet. A gárda mindössze három ütközetben aratott diadalt, egyetlen hazai sikerét még szeptemberben érte el! Otthoni mutatója meglehetősen szánalmas ennek következtében, 1-3-4, ezzel az egyik legrosszabb a ligában. Viszont a gólokkal nem áll rosszul, igaz, a védelme is szépen termeli a találatokat (16-23). A 2020-as esztendőt nem zárta szépen, két vereséget követően a szintén alsóházi Helmonddal csupán remizni tudott saját létesítményében.
  • A kerkadei társulat is komolyabb célokkal vágott neki a szezonnak, a jó rajtot viszont egy hullámvölgy követte, majd továbbra sem tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani a sárga-fekete sereg. 22 pontos, ezzel a középmezőnyben zárta az esztendőt. Idegenben haloványul mentek a fiúk, az 1-3-4-es sorukra nem lehetnek büszkék. A decemberi hajrában két remit követően otthon kaptak ki csúnyán a Go Ahead-től (0-3). 
  • Az az érzésünk, hogy a gárdák ma kevésbé a védekezésre helyezik a hangsúlyt, az egy pont egyik félnek sem lenne elegendő. Éppen azért nyílt játékot, no és találatokat várunk az ütközettől!
tipp
AZ Alkmaar 2 - Roda
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1.68 | (1/10)

kapcsolódó meccs

AZ Alkmaar 2 - Roda

2021. 01. 04. 18:45 | Holland 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Rangadónak is beillő mérkőzés következik, hiszen a Heracles remekül kezdte a szezont, ráadásul otthon különösen meggyőző: eddig össze-vissza vert mindenkit. Az alkmaari tarcsi támadójátéka veszélyes, de hátul sebezhető...

Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!
Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!