A második fogadja a negyedik helyezettet a holland másodosztályban. Egyik gárda sincsen kirobbanó formában. Mutatjuk a kombi tippet!
- A Cambuur nagy lehetőséget szalasztott el hétfőn azzal, hogy kikapott a PSV tartalékjától: ha nyertek volna a sárga-kékek, akkor pontszámban beérték volna a hetek óta eső-kelő listavezető ADO Den Haag alakulatát. Az együttes 3-0 után későn ébredt, a vége 3-2 lett, a 95. percben büntetőt rontva... Jelenleg 50 egység áll a neve mellett, a fent említett botlástól eltekintve összességében jól zárta az óévet, és sikerrel nyitotta 2026-ot is. Hazai környezetben a legjobb, 9-2-0-ás mérlegéhez lehengerlő, 28-10-es gólkülönbség társul.
- Az Almere 39 ponttal a 4. helyről várja a folytatást. A piros-fehérek remek sorozatban voltak, sorra nyerték a meccseiket, de az utolsó két játéknapon hibáztak. Előbb a Roda nyert nála, majd a gyengécske Maastrichtnál csak ikszelni tudtak. A brigád támadójátéka bizakodásra adhat okot, hiszen már 53 találatot termeltek, igen ám, de a védekezés nem állt össze - 41-szer kapituláltak. Idegenben azért szeszélyesen teljesít, az 5-1-6-os statisztikája erről árulkodik.
- A Cambuur az esélyes, de teljesen nem írjuk le az Almerét sem. Maradunk a találatoknál, a G/G+over jó választás lehet!

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!