2020.03. 06.

Szakítanak a hagyományokkal?

Szakítanak a hagyományokkal?

Az Excelsior és a Maastricht az elmúlt években rendre unalmas meccseket vívott egymással. Ma - reményeink szerint - szakítanak a hagyományokkal...

Labdarúgás, Holland 2., 2020.03.06. 20:00, Excelsior - Maastricht

  • A házigazda edzőt váltott 2020-ban, Marinus Dijkhuizen érkezése jót tett a gárdának, ám legutóbb vereséget szenvedett a piros-fehér-fekete együttes az FC Eindhoven vendégeként (3-1). Jelenleg a 7. pozíciót foglalja el 44 egységgel. Otthonában azért jól mennek Zwrtsék, mérlegük 8-3-3, ehhez brutális, 41-32-es gólkülönbség társul. A keret ma nagyjából teljes lesz, mindössze egy belső bekk sérült.
  • A maastrichti alakulat a 15. helyen szerénykedik, 27 pont áll a neve mellett, idegenben viszont borzalmasan szerepelnek a piros-fehérek. 1-2-11-es vendégsoruk önmagáért beszél, 14 góljukra 33-cal feleltek az ellenfelek. Az utóbbi hetekben totálisan kiszámíthatatlanul futballoznak Faut Usta fiai, ezúttal két vereséggel a hátuk mögött érkeznek Rotterdamba. A keretben egy védő korábban is sérült volt, ám a legutóbbi ütközetükben a kapusukat és a jobb bekket is le kellett csérélni, ugyancsak sérülés miatt.
  • Noha az elmúlt években rendre unalmas, kevés találatot hozó meccseket vívtak a felek, ma úgy gondoljuk, hogy eseménydús kilencven perc vár a szurkolókra. A gólváltás simán jöhet, de még várunk találatot, legalább egyet! 
tipp
Excelsior - Maastricht
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1.55 | (4/10)

kapcsolódó meccs

Excelsior - Maastricht

2020. 03. 06. 20:00 | Holland 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Rangadónak is beillő mérkőzés következik, hiszen a Heracles remekül kezdte a szezont, ráadásul otthon különösen meggyőző: eddig össze-vissza vert mindenkit. Az alkmaari tarcsi támadójátéka veszélyes, de hátul sebezhető...

Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!
Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!