2019.10. 11.

Tartalékos házigazda, lendületben lévő vendégek

Tartalékos házigazda, lendületben lévő vendégek

A holland másodosztályban a Cambuur ma este Maastrichtba látogat. A házigazda pocsék formában van, ráadásul tartalékos is lesz. Mutatjuk az esélyeket.

Labdarúgás, Holland 2., 2019.10.11. 20:45, Maastricht - Cambuur

  • A nyáron kinevezett vezetőedző, Fuat Usta nincs könnyű helyzetben: a piros-fehérek rosszul kezdtek, augusztus végén kicsit összekapták magukat, de aztán megint jött a hullámvölgy, sorozatban négyszer kaptak ki. Most 7 ponttal az utolsó előtti pozícióban tanyáznak. Otthonukban egy siker mellett három zakó áll a nevük mellett. Az utolsó, Helmond elleni meccsen viszont két alapemberüket elveszítették: egy bekk pirosat, egy szélső eltiltást érő sárgát kapott, így ma ők nem állnak rendelkezésre. Egy kapus és még egy belső védő sérült...
  • A Cambuur évekkel ezelőtt még az élvonalban szerepelt, és ezúttal jó esélye van arra a sárga-kékeknek, hogy jövőre ismét a legjobbak között futballozhasson. A gárda a 2. 21 egységgel, gólkülönbségük 24-6! Henk de Jong, a nyáron kinevezett tréner eleinte nem találta az alapcsapatát, kétszer is kikaptak rangadókon idegenben, azóta viszont hat sikert arattak zsinórban! A nyáron igazolt új játékosok többsége valós erősítés, a 8 találatot jegyző Mühren, valamint a 6 gólos Jacobs egyaránt nagy formában van. Ma fontos hiányzója nem lesz a vendégeknek.
  • Az elmúlt kiírásban a Cambuur oda-vissza legyőzte a Maastrichtot. Ma sem várunk meglepetést, érzésünk szerint a sárga-kékek elhozzák a pontokat a De Geusselt-ből! 

tipp
Maastricht - Cambuur
1X2 | Cambuur | 1.71 | (5/10)

kapcsolódó meccs

Maastricht - Cambuur

2019. 10. 11. 20:45 | Holland 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Rangadónak is beillő mérkőzés következik, hiszen a Heracles remekül kezdte a szezont, ráadásul otthon különösen meggyőző: eddig össze-vissza vert mindenkit. Az alkmaari tarcsi támadójátéka veszélyes, de hátul sebezhető...

Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!
Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!