2021.04. 09.

Városi rangadó Eindhovenben

Városi rangadó Eindhovenben

No jó, ez így erős túlzás, de az FC Eindhoven azért mégis egy városi riválist lát vendégül, nevezetesen a PSV második csapatát. Fotó: pixabay.com

FC EINDHOVEN - PSV 2, 2021.04.09. 20:00, Labdarúgás, Holland 2

  • A házigazda 33 egységével a 16. pozíciót foglalja el a holland másodosztályban - azért ennél jobb teljesítményt vártak el a szurkolók a gárdától. Ernie Brandts mellett kitartott a klubvezetés, pedig voltak időszakok, amikor kimondottan érett már az edzőcsere. December 18-tól egészen a múlt hétvégéig képtelenek voltak nyerni a kék-fehérek! Ekkor viszont jött a feltámadás, és a Dordrecht otthonában hintettek egy ötöst a fiúk (1-5). Hazai mérlegük sem éppe fényes, 4-5-6, viszont gólkülönbségük pozitív, 27-26. A gárda mellett szóljon, hogy az idén rengeteg volt a sérült a keretben, akiknek döntő többsége ma már visszatért. 
  • A PSV második csapata megtáltosodott - mondjuk kellettek is a sikerek a piros-feketéknek, mert az idén kifejezetten gyengén teljesítettek. Az utolsó négy fellépésükön viszont veretlenek maradtak, ezek közül hármat is behúztak. Most egy hellyel és egy ponttal állnak jobban aktuális riválisuknál. Idegenben is a bevállalós futball hívei, 5-2-9-es statisztikájukhoz 27-35-ös gólkülönbség jött össze. A minap az MVV-t verték, előtte az Excelsiortól hoztak el értékes pontot. Egy csatár és egy védő ma sérülés miatt nem lesz bevethető.
  • Az az érzésünk, hogy jó, eseménydús kilencven percet játszik egymással a két együttes, amelyen lesznek gólok, szép számmal. A három pedig kimondottan szépnek tűnik...
tipp
FC Eindhoven - PSV 2
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.53 | (1/10)

kapcsolódó meccs

FC Eindhoven - PSV 2

2021. 04. 09. 20:00 | Holland 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Két, egészen vállalható teljesítmény után hétfőn megint kikapott a Vitesse, amely ma a De Graafschap alakulatát látja vendégül.
Két, egészen vállalható teljesítmény után hétfőn megint kikapott a Vitesse, amely ma a De Graafschap alakulatát látja vendégül.