2021.03. 06.

Visszatér-e a helyes útra az Almere?

Visszatér-e a helyes útra az Almere?

Fontos meccseket veszített el a közelmúltban a házigazda - ma a szeszélyes Excelsior érkezik hozzá.

Almere City - Excelsior, 2021.03.06. 14:00, Labdarúgás, Holland 2.

  • Az őszt remekül kezdő Almere City gödörbe került január derekától. Azóta öt bajnokit játszott a társulat, ebből négyet elveszített a gárda - nem is meglepő, hogy a korábban stabil 2. helyét őrző társaság ma csak a 4. pozícióban állomásozik. A piros-fehérek otthonukban még mindig erős statisztikával rendelkeznek (9-2-2), és a gólarányuk is impozáns, 23-6. A brigád formahanyatlásában közrejátszott, hogy sérülések is nehezítették a szakmai stáb dolgát. Ma egy belső bekk és két támadó-középpályás marad ki a keretből.
  • Az Excelsior komolyabb célokkal vágott neki a szezonnak, de a rotterdamiak egyelőre csak a középmezőnyben tanyáznak. A 10. helyen állnak, 33 egységet zsebeltek be, nagyon meg kellene nyomniuk a hajrát, ha oda akarnak érni a play offra. A hektikusság mindvégig jellemezte a piros-feketék teljesítményét: egy vereségsorozatot a hét elején az Ajax U21-es együttese ellen megszakítottak: 5-1-re nyertek úgy, hogy az amszterdamiak szinte végig támadták az összecsapást. Idegenben 5-2-6-os sort hoztak össze, pozitív, 22-19-es gólkülönbséggel. Ma egy szélső és egy belső védő marad ki sérülés miatt.
  • Ősszel Rotterdamban 6-4-re nyertek a vendégek - ma kimenetelre nem mernénk tenni az Almere gyengélkedése miatt, de a találatokra annál inkább. Nem lesz unalmas csörte!
tipp
Almere City - Excelsior
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1.66 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Almere City - Excelsior

2021. 03. 06. 14:00 | Holland 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Pazar formában futballoznak az eindhoveni fiatalok, akik ma az otthon masszív Helmondhoz látogatnak. Van egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni!
Rangadónak is beillő mérkőzés következik, hiszen a Heracles remekül kezdte a szezont, ráadásul otthon különösen meggyőző: eddig össze-vissza vert mindenkit. Az alkmaari tarcsi támadójátéka veszélyes, de hátul sebezhető...

Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!
Gülképes alakulatok randevúznak ma este Eindhovenben. Mutatjuk a kombi tippet!