2019.05. 25.

Elődöntőznek már a holland csapatok!

Elődöntőznek már a holland csapatok!

A holland élvonalbeli tagságért még négy gárda van küzdelemben. Ma a Waalwijk a Go Ahead együttesét fogadja a párharc első felvonásában.

Labdarúgás, Holland bajnokság, osztályozó, 2019.05.25. 18:30, RKC Waalwijk - Go Ahead Eagles

  • Az élvonalba jutásért elődöntőznek már a csapatok Hollandiában. A kissé kusza rendszer végéhez közeledünk tehát, az egyik ágon a Waalwijk a Go Ahead-del csap össze. A sárga-kékek az alapszakaszt a 8. helyen zárták, a hajrát nyomták meg rendesen, Fred Grim alakulata végül 9-4-6-os hazai sorral zárt. A play offban előbb a NEC Nijmegent, majd az első ligás Excelsiort győzték le - mindkettő bravúrak számít. a keret ma felettébb foghíjas lesz. egy kapus és egy székő sérült, egy szervező-középpályás pedig eltiltását tölti.
  • A Go Ahead épp az alapszakasz hajrájára fulladt ki, így csak az 5. helyen zárt John Stegeman együttese. A piros-sárgák így is megúsztak egy kört a play offban, az előző kanyarban is már temették a brigádot, miután 2-2-es döntetlent ért el otthon a Den Bosch ellen. Aztán jött a visszavágó, és a 0-1 a deventeri brigád továbbjutását jelentette. Az idegenbeli sikerben pedig azért a meccs előtt sokan kételkedtek, mondván, az alapszakaszban igencsak hektikusan tolták a fiúk távol otthonuktól (8-3-8-). Ma fontosabb hiányzóval nem kell kalkulálnia a szakmai stábnak.
  • Érdekesség, hogy az alapszakaszban mindig az aktuális látogató diadalmaskodott, itt, a Mandemakers Stadionban a sárga-pirosak győztek még decemberben, Deventerben viszont a Waalwijk nyert 4-1-re. Ma leginkább a találatokban látunk fantáziát, egyik védelem sem a stabilitásáról híres. Gólváltást mixeljük a +2.5-tel - így már 1.8-at fizet a bet365...
Fogadóiroda ODDS
22bet.com  
bet365.com 1,80
Pinnacle  
Unibet  

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.