Az ír élvonalban eddig stabilan teljesít a Rovers, amely ma az idegenben stabil Galwayt fogadja. Mutatjuk, hogy mit várunk az összecsapástól.
- A Shamrock a tavalyi ezüstérem után most a bajnoki címet vette célba, és eddig ennek megfelelően is teljesít a társulat. A Rovers 18 meccsen 35 egységet húzott be, így a tabella élén áll. A zöld-fehérek gyengén kezdték a pontvadászatot, az első három jáétknapon kétszer is kikaptak, és nem tudtak győzni. Azóta rendezték a soraikat, most sorozatban négy győzelmet arattak. Otthonukban 6-2-1-es statisztikát produkáltak, 20 találatukra csak 6-tal feleltek az ellenfelek.
- A Galway az előző szezonban a 6. helyen zárt, stabil középcsapat volt. Az idén jelenleg a 7. pozícióból várja a folytatást, 23 pontot húzott be, kiesési gondja biztosan nem lesz, erról a Cork és a Sligo gondoskodott. A brigád jól kezdett, de aztán gödörbe került: sorozatban négyszer kapott ki, legutóbb viszont a Cork ellen sikerült otthon tartania a 3 pontot. Idegenben azért masszív, mérlege 2-4-2, stabil a védelme, igaz, a támadójátéka sem az igazi (10-10).
- A Shamrock lendületben van, és az az érzésünk, hogy a Galway ma nem tud meglepetést okozni!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!