Eseménydús kilencven perccel számolunk ma az izlandi bajnokin. A vendégek védelme átjáróház, viszont a támadósora rendben van.
- A Fram 18 fellépésen 25 pontot zsebelt be, teljesen átlagos teljesítményt nyújtott eddig a bajnokságban: hétszer nyert, ugyanennyiszer kapott ki, négyszer pedig remiezett. Ami nem igazán szól mellette, az a formája. gárda öt mérkőzés óta nem tud nyerni: elbukta a kupa elődöntőjét, ezt követően háromszor döntetlenezett, majd legutóbb kikapott a Vestrinél. Sajét közönsége előtt 5-2-2-es statisztikát hozott össze 16-8-as gólkülönbséggel.
- A KR az egyik kedvenc izlandi csaptunk. Hogy miért? Mert 18 meccsen 39-41-es gólkülönbséget produkáltak! Azért ez nem semmi. Viszont ez a teljesítmény sok egységet nem hozott a konyhára, mindössze 20 pontot zsebeltek be, ezzel a 10. pozíciót foglalják el a táblázaton. A gárda egy négy nyeretlen mérkőzésből álló szériát zárt le a múlt héten, amikor is 2-1-re verte az Aftureldinget. Idegenben egészen gyengén muzsikál az együttes, még nem tudott gypzni, három döntetlen mellett hatszor kikapott.
- Májusban, fordított felállásban 2-3 lett a végeredmény -ma is hasonlóan eseménydús kilencven perccel számolunk!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!