A házigazda gödörben van, a vendégek motiváltak lesznek, hiszen a felsőházba vágynak. Hoztunk egy vállalható tippet.
Breidablik-Stjarnan 2026. augusztus 31., hétfő, 21:15, Labdarúgás - Izlandi bajnokság
- A Breidablik jelenleg a 4. helyen áll, 20 mérkőzés után 30 ponttal, vagyis még nem biztosította be a helyét az felsőházban, főleg, ha így folytatja... Amiben bízhat, az a hazai teljesítménye, amely kifejezetten erős: otthon 10 meccsen 6 győzelmet, 1 döntetlent és 3 vereséget hozott össze. A forma viszont most nagyon nem az igazi, hiszen az utóbbi négy bajnokiján csak egy pontot szerzett: kikapott a Thórtól, a Valurtól és legutóbb a Fram ellen is, a KR-rel pedig 3–3-as döntetlent játszott. Azért ezek beszédes adatok: a védelem az utóbbi hetekben messze nem olyan stabil, mint korábban, a legutóbbi két meccsén 7 gólt kapott, ugyanakkor támadásban is képes volt válaszolni.
- A Stjarnan a 7. helyről érkezik, 24 ponttal, és számára ez a mérkőzés kiemelten fontos, hiszen még versenyben van a felsőházi szereplésért. A forma összességében nem rossz: az utóbbi nyolc bajnoki meccsen 13 egységet gyűjtöttek, legutóbb 4–2-re verték a Thór Akureyrit. Idegenben azonban jóval sebezhetőbbek: 10 túrájukból 3 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség a méárleg, a gólarányuk pedig 17–26. Ennél is beszédesebb, hogy a Stjarnan az utóbbi tíz idegenbeli bajnokiján egyszer sem hozott kapott gól nélküli meccset, és az utolsó hat vendégfellépésén legalább kétszer zörsült meg a hálója. Viszont támdásban nem rosszak: 17 idegenbeli találatuk van, ezért a jelenlegi helyzetükben nem várnék tőlük teljesen óvatos játékot.
- Kimenetelre nem fogadnánk, inkább találatokra. Legutóbb 4-4-re végzett a két gárda egymás ellen. Ma a G/G+3.5-tel indulunk harcba!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!