A Vikingur a bajnoki címre hajt, ám még csütörtökön a Bröndbyvel meccsel a Konferencia Liga selejtezőjében. Vendége a Stjarnan lesz, amely idegenben eddig nem brillírozott.
- A Vikingur még áll a nemzetközi kupában, csütörtökön a Bröndbyt fogadta hazai környezetben, és aratott fényes győzelmet (3-0). Az előző körben a Vllaznia ellen szintén otthon sikerült kivívni a továbbjutást hosszabbítást követően. A bajnokságban jelenleg a 2. helyen áll a gárda, 17 meccsen 32 pontot húzott be a gárda, és bizony júliusban nem tudott győzelmet ünnepelni. Rangadót bukott el a listavezető Valurral szemben, de az FH-vel is csak ikszelni tudott idegenben. Hazai mérlege azért így is nagyon masszív, hét siker mellett csak egyszer kapott ki - ez a mutató a legjobb a ligában.
- A Stjarnan 17 fellépésen 25 egységet zsebelt be, ezzel jelenleg az 5. pozícióban állomásozik. Az együttes az elmúlt időszakban felettébb szeszélyes teljesítményt nyújtott, utolsó három meccsén mindhárom kimenetelt játszott. Ami tán ellenük szól, hogy a túrákon nagyon nem megy az alakulatnak. Mindössze egyszer tudott győzedelmeskedni, emellett háromszor remizett, négyszer pedig kikapott, 8 találatára 12-vel feleltek az ellenfelek.
- Május végén, fordított felállásban 2-2 lett a végeredmény, tavaly itt ugyancsak 2-2-re végeztek a felek. A hazaiak az esélyesek, de kétség kívül fáradtabb lesz a házigazda. Az izlandi meccseknél jó eséllyel zöldülő G/G+overt húzzuk meg a kilencven percre!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!