2021.06. 14.

Sarokba szorítva! Lengyelország-Szlovákia.

Sarokba szorítva! Lengyelország-Szlovákia.

Különösen nagy érdeklődéssel várom ezt a csoportot, ugyanis nagyon kiegyenlített érzésem szerint ez a kvartett.

Az egyik nagy kérdés a lengyel válogatottal kapcsolatban, hogy elég volt-e az idő Sousa számára egy ütőképes formáció összehozására. 

Az erőviszonyok alapján a spanyoloknak kellene megnyerni ezt a csoportot, a többi három gárda pedig majdnem hasonló esélyekkel ugrik neki a második helyért vívandó harcnak. Ez persze csak a papírforma, mindenestre ebből kiindulva Lengyelországban jogosan mondják erre a mai megmérettetésre hogy a legfontosabb a továbbjutás szempontjából, hisz nem mindegy hogy szombaton Sevillában mekkora nyomással a válukon lépnek pályára. Gondoljunk csak bele, egy mai sikerrel a tarisznyában akár egy felszabadult játékkal Spanyolországban még megleptést is okozhatnak. 

Ugyanakkor a sok egyéniség még nem egy csapat, s ebben a lengyel válogatottban akad egyéniség, míg a szlovákok ereje talán éppen ebben lehet, mármint a csapatszellemben. Titokban mindkét válogatott tekinthet úgy a másikra, hogy a leginkább verhető a csoportban, emiatt jogosan várhatok mindkét kapu előtt bőven lehetőségeket, eseményeket, ezen belül szögleteket is. 

tipp
Lengyelország - Szlovákia
Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1.70 | (10/10)

kapcsolódó meccs

Lengyelország - Szlovákia

2021. 06. 14. 18:00 | Eb, E csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Glamm76 2021-06-14 16:26:28
Hat a lengyelek szerintem gyengek.lewara epul minden ha neki nem megy akkor szar az egesz.

további tippjeink a Foci világából