Az első elődöntő egy igazi slágermeccs, ahol a magabiztos olaszok találkoznak az időnként kiforrott, időnként visszafogott játékot produkáló spanyolokkal.
Parádés, meggyőző, és még sorolhatnánk mennyi jelzőt emlegetnek Mancini csapatával kapcsolatban, lehete-e még ezt tovább fokozni.?
A belgák elleni összecsapást többek között én is már előrehozott döntőnek neveztem, és az Azzurri meglehetősen magabiztosan húzta be, érzésem szerint taktikailag letolták Chiesáék a vörösöket a pályáról. Az olasz szakmai stáb feladatát Spinazzola súlyos sérülélése nehezíti, aki helyett Emerson kerül be minden bizonnyal, viszont így a baloldal támadásokban gyengébb lesz. Az jól látható volt az egész tornán, hogy általában tudatosan tolódtak úgy , hogy a római szélső lépett be a támadásokba. Ezt már nem biztos hogy tudják így játszani, ezért még szerkezeti váltás is lehet, sőt Toloinak is esélye nyílt a kezdőcsapatba kerülésre. A spanyoloknál Sarabia kínlódik sérüléssel, de ezt a problémát könnyen megoldja L. Enrique, vélhetően Olmo kezdő lesz, de szerintem kulcsfontosságú lesz Busquets szerepe, aki a rutinjával a pálya közepét megszervezheti annyira masszívra hogy az olaszok lendületes támadásait kicsit tompítsa. Én személy szerint sebezhetőbbnek érzem a spanyolokat, de ezen a szinten, a torna ezen szakaszán már bármi előfordulhat.
Küzdelmes meccsre van kilátás, ahol egy picit az olasz-belga meccs képét várom részben, ezért is várok magasabb szögletszámot egy kövérebb szorzóért.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
De azert tudjuk, hogy mekkora ertek van a szogletekben ezen az EB-n
tippszelvény
Olaszország - Spanyolország
Kevesebb, mint 9,5