2021.06. 21.

Sarokba szorítva! Ukrajna-Ausztria.

Sarokba szorítva! Ukrajna-Ausztria.

A C csoport két három pontos együttese feszül egymásnak az utolsó fordulóban.

A tuti iksz? Tehetjük fel a kérdést, hisz 4-4 ponttal nagy valószínűséggel tovább lehet lépni kéz a kézben. 

Svájc a 4 pontos harmadik helyezettek közül az egyedüli, aki lejátszotta már minden meccsét, a gólkülönbsége -1. Az ukránoknak, illetve az osztrákoknak is ez a szám nulla, tehát egy mai remivel egy alakulatot már maguk mögé utasítanának. Egyébként eddig talán az ukránok valamivel meggyőzőbbek voltak, Foda csapata pl. az Oranje ellen kifejezetten visszafogott volt, mindössze egy kaput eltaláló lövést produkáltak, de 5 szögletet végezhettek el, ez számunkra lényeges volt. A ferencvárosi Zubkov kivételével mindenki bevethető az egyik oldalon, míg a nyugati szomszédainknál Arnautovic is újra bevethető, de a támadó vélhetően csak csereként kaphat szerepet. 

Vélhetően a minimum 9 szögletre ez a magas odds annak szól, hogy a döntetlen lehozhatják úgy is a felek, hogy nem mennek a másik kapuja felé, ám ez a szorzó annyira csábító, és tudjuk nagyon jól hogy a sarokrúgások milyen apró pici dolgokon múlnak, hogy képtelen vagyok kihagyni. Ráadásul pihentető eseménye is lehet a meccsnek a rögzített szituációk ezen fajtája. 

tipp
Ukrajna - Ausztria
Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 2.11 | (10/10)

kapcsolódó meccs

Ukrajna - Ausztria

2021. 06. 21. 18:00 | Eb, C csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
UltrasKispest 2021-06-21 18:58:21
Szép tipp
Lalika 2021-06-21 19:03:47
Úgy látszik ülni fog bőven 12+ Egy laza 5.00-ért 👍

további tippjeink a Foci világából