2025.02. 28.

A Nap Tippje: Monaco - Reims (Gall bajnoki a Nagyhercegségből!)

A Nap Tippje: Monaco - Reims (Gall bajnoki a Nagyhercegségből!)

Két gyengélkedő csapat találkozójával kezdődik a Ligue 1 hétvégi fordulója. A a Stade Louis II-ben a Monaco fogadja a Reims alakulatát. A hazaiak a Bajnokok Ligájából és a Francia Kupából is kiestek, miközben a bajnokságban is veszítettek lendületükből, míg a vendégek már három forduló óta nem találtak be a Ligue 1-ben, és mély gödörben vannak.

  • A hazaiak számára az elmúlt időszak komoly csalódásokkal telt. A Benfica ellen kiestek a Bajnokok Ligájából, majd egy fontos rangadót is elveszítettek a Lille ellen (2-1), hiába dominálták a mérkőzést labdabirtoklásban és helyzetekben. Ezzel az újabb vereséggel az elmúlt 13 mérkőzésükből már hetet elveszítettek, és nemcsak az európai kupaküzdelmektől búcsúztak, hanem a bajnokságban is kicsúsztak a top négyből. Jelenleg az ötödik helyen állnak, három ponttal lemaradva a Bajnokok Ligája-indulást érő helyektől, ráadásul a gólkülönbségük is rosszabb, mint a riválisaiké. Adi Hütter csapatának az egyetlen kapaszkodót a Nantes elleni 7-1-es győzelem jelenthette két hete, de ezt a sikert nagyban befolyásolta az emberelőny, amelyben szinte végig játszottak. Most egy újabb olyan mérkőzés vár rájuk, ahol papíron esélyesebbek, de a formájuk alapján semmi sem garantált.
  • A Reims számára ez az év eddig katasztrofálisan alakult a bajnokságban, hiszen az elmúlt 12 mérkőzésükből egyet sem tudtak megnyerni, és ezalatt mindössze öt pontot gyűjtöttek. A legutóbbi négy találkozójukat egyaránt elveszítették, ráadásul ezek során még gólt sem szereztek. Az edzőváltás sem hozott megoldást, Samba Diawara kinevezése óta a csapat mindhárom bajnokiját nullára elveszítette, legutóbb a Rennes ellen ráadásul kilenc emberrel fejezték be a mérkőzést. Ugyanakkor a kupában némileg jobb a helyzetük, hiszen a héten bejutottak a Coupe de France elődöntőjébe, miután tizenegyespárbajban legyőzték az Angers-t.
  • A hazaiak esélyesebbek a játékosállomány minőségi különbsége-, és a hazai pálya miatt, de ehhez komoly formajavulásra van szükség! Mivel a vendégek hetek óta képtelenek betalálni a bajnokságban, míg a Monaco sem mutatott meggyőző támadójátékot a Lille ellen, egy alacsonyabb gólszámú mérkőzés valószínűsíthető. Nyer a Monaco és nem lesz több, mint 4 gól a meccsen.

Minden újonnan regisztráló felhasználó 5.000 Ft-os üdvözlő bónuszban részesül a TIPPMIXPRÓN! Részletekért kattints! 

tipp
Monaco - Reims
Monaco nyer és kevesebb, mint 4,5 gól a mérkőzésen | 1.80 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Ma este rendezik meg a francia labdarúgás legnagyobb és leghevesebb rangadóját, a Le Classique-ot. Az Olympique Marseille fogadja a Paris Saint-Germain csapatát a Ligue 1 ötödik fordulójában. Az összecsapás 20:45-kor kezdődik a félelmetes hangulatáról ismert Stade Vélodrome-ban. Egyik gárda sem kezdte jól a pontvadászat új kiírását, de az OM egyenesen krízisben van, ami jó eséllyel csak mélyül majd a klasszikus összecsapáson.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A 2026–27-es Ligue 1-idény első Le Classique-jára kerül sor vasárnap este a Stade Velodrome-ban, ahol a Marseille a Paris Saint-Germaint fogadja. A házigazdák az előző bajnoki fordulóban 1–0-ra kikaptak a Rennes otthonában, míg a PSG a Brest legyőzésével vetett véget nyeretlenségi sorozatának

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com