2019.10. 19.

Bemutatkozik a Lyon új edzője, Rudi Garcia!

Bemutatkozik a Lyon új edzője, Rudi Garcia!

A Lyon menesztette brazil edzőjét Sylvinhot és helyére a tapasztalt szakember, Rudi Garcia került. Nagyon érett az edzőváltás, mivel a Lyon az első két mérkőzését megnyerte, utána pedig három döntetlen és két vereség következett a bajnokságban. Rudi Garciával újra visszatalálhat a csapat a győztes útra, amihez a Dijon kiváló ellenfélnek ígérkezik. Nézzük a részleteket!

LABDARÚGÁS, FRANCIA BAJNOKSÁG| 2019.10.19. 17:30
LYON – DIJON

  • A Lyon október 14-én nevezte ki új vezetőedzőjét Rudi Garciát. Garcia 2008-2013 között a Lille edzője volt és a 2010-2011-es idényben bajnoki címet nyert vele az együttes. Ezután következett az AS Roma csapata 2013-2016-ig. Vezetésével a Roma az első két évében a Juventus mögött második lett a bajnokságban, utána pedig a harmadik helyen végzett. 2016 év végén került Garcia a Marseille csapatához, és 2019 májusáig vezette az együttest. Mindebből látható, hogy milyen kiváló, tapasztalt edzője lett a Lyonnak, aki a kiváló játékosokból remek együttest fog faragni. Még időben jött az edzőváltás!
  • Nem kell ecsetelni, hogy a Lyont kiváló labdarúgók alkotják: Memphis Depay, Moussa Dembele, Bertrand, Traore, Boubacar Fofana, Thiago Mendes, Youssouf Kone, Anthony Lopes, mind olyan kiváló játékosok, akikből remek csapatot tud kovácsolni Garcia.
  • A Dijon kiváló partner lesz a bemutatkozásra, hiszen jelenleg a kieső, 19. helyen állnak a bajnokságban. Eddig két győzelmük, két döntetlenjük és két vereségük van, 5:10-es gólkülönbséggel.
  • A két csapat értékében is hatalmas a különbség: A Lyon játékosok értéke 367,70M euró, ezzel szemben a Dijon játékosoké 47,80M euró.

Nem is érdemes tovább ragozni ezt a meccset. Garcia bemutatkozása remekül fog sikerülni. Újra ráérez a győzelem ízére a Lyon csapata. Hazai pályán már az elejétől bebizonyítják közönségüknek, hogy remek csapat, és nem felejtettek el focizni sem. Több gólos Lyon győzelmet várok. 

tipp
Lyon-Dijon
Hendikep 0 :1 Lyon | 1.85 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
GABIBUSZ 2019-10-19 21:55:21
Hanyagolnod kellene a Francia bajnokságokat ! Mint a mai példa is mutatja az egyik legfogadhatatlanabb ligák egyike ráadásul úgy látszik rongyos 320 millió különbség észre sem vehető!

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A dobogós Lille a Lens elleni hazai rangadón javítana gyenge közelmúltbeli mérlegén, a vendégek idegenbeli statisztikája erre reális lehetőséget ad!

A Paris Saint-Germain hétfő este, 20:30-kor az Olympique Lyont fogadja a Parc des Princes-ben. Az első 7 forduló alapján a Ligue 1 két legjobb csapata csap össze a rangadón, amelyet eredetileg vasárnapra terveztek, de a párizsi tüntetésekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt mára halasztottak. Mindkét gárda 14 pontot gyűjtött eddig, a vendégek azonban jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzik a címvédőt. Kérdés, hogy meddig...

A rossz passzban lévő Strasbourg a címvédő Paris Saint-Germaint fogadja szombaton, 17.15-kor a Ligue 1 hetedik fordulójában. A házigazda elzásziak immár 3 bajnoki óta nyeretlenek, az utolsó 2 meccsüket elveszítették, így a tabella közepére zuhantak vissza. A PSG az elmúlt 5 élvonalbeli meccsén 3 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget jegyzett. Ez tiszteletre méltó eredménysor, de messze elmarad a csapat Bajnokok Ligájában mutatott dominanciájától. És megmagyarázza, hogy miért csak a 6. helyen állomásozik a sztáralakulat. Csakhogy Luis Enrique legénysége immár hazájában is kezdi felvenni a ritmust.