2020.02. 04.

Javítanak Robert Moreno fiai?

Javítanak Robert Moreno fiai?

A II. Lajos Stadionba ma az Angers látogat. Egyik gárda sincs jó passzban, vereségekkel a hátuk mögött érkeznek a mai összecsapásra. Mire fogadunk? Mutatjuk nyomban!

Labdarúgás, Francia bajnokság, 2020.02.04. 19:00, Monaco - Angers

  • Eddig nem igazán táltosodtak meg a hercegésbeliek a hispán érkezése óta. A gárda csak a középezőnyben tanyázik, a formája rossz, ráadásul sok hiányzóval várja a mai összecsapást. A piros-fehérek 29 pontosak, otthonukban 6-1-4-es, felettébb szeszélyes mérleget hoztak össze. Szombaton a Nimes vendégeként kaptak ki 3-1-re, de már az első játékrészben kettős emberhátrányba kerültek Keitáék. Martins és Bakayoko eltiltását tölti, Geubbels sérült, és Slimani, valamint Pellegri játékára is kicsi az esély. Persze, azért így sem rossz a kezdő, amit Moreno mester pályára küldhet, a támadószekcióban kreatív focisták várnak bevetésre (Jovetic, Ben Yedder, Keita). 
  • Az Angers sokáig a dobogó közelében tanyázott, ám a fehér-feketék november végére elfáradtak: azóta nyolc bajnokijukból csak egyet nyertek meg. 30 egység áll a nevük mellett, vendéként 2-3-5-ös sorral. A támadójáték döcög idegenben, eddi mindössze 7-szer voltak eredményesek Stephane Moulin fiai. A hétvégén súlyos vereségbe szaladtak bele otthon a Reims ellen (1-4). A tréner mindenképpen változtat a vesztes együttesen. Minden csapatrészben van egy-egy fontos hiányzó.
  • A Monaco mélyen tudása alatt teljesít, bár mostanság a szerencse is elpártolt a piros-fehérektől. Ma visszatérhetnek a helyes útra, és győzelemet arathatnak a kisebb hullámvölgyben lévő Angers ellen.   
tipp
Monaco - Angers | 1! | 1.90 | (4/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Ma este rendezik meg a francia labdarúgás legnagyobb és leghevesebb rangadóját, a Le Classique-ot. Az Olympique Marseille fogadja a Paris Saint-Germain csapatát a Ligue 1 ötödik fordulójában. Az összecsapás 20:45-kor kezdődik a félelmetes hangulatáról ismert Stade Vélodrome-ban. Egyik gárda sem kezdte jól a pontvadászat új kiírását, de az OM egyenesen krízisben van, ami jó eséllyel csak mélyül majd a klasszikus összecsapáson.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A 2026–27-es Ligue 1-idény első Le Classique-jára kerül sor vasárnap este a Stade Velodrome-ban, ahol a Marseille a Paris Saint-Germaint fogadja. A házigazdák az előző bajnoki fordulóban 1–0-ra kikaptak a Rennes otthonában, míg a PSG a Brest legyőzésével vetett véget nyeretlenségi sorozatának

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com