2019.01. 27.

Ligue : Montpelier - Caen

Ligue : Montpelier - Caen
Montpellier - Caen. Der Zakarian együttese utoljára december elején nyert utoljára bajnokit, igaz volt közben több elhalasztott játéknap is. Mindenesetre ahogyan elkezdték az őszt, az mindenképpen a meglepetés erejével hatott, de vajon milyen lesz a tavaszi folytatás, összejöhet-e az európai kupaindulás!? 
 
Jelenleg a 7. helyen tanyáznak a 20 meccs alatt gyűjtött, de mindenki más a ligában egy vagy két alkalommal már többször lépett pályára. Remekül rendbe rakták a védelmet, a PSG után a második legkevesebb kapott góllal bírnak (16), bár az elmúlt szezonban is a bajnokcsapat után a Montpellier hállója zörrent a legkevesebbszer. Az utolsó öt bajnokijukon nem tudtak nyerni, a formájuk nem szaggatja az istrángot, azonban most a hiányzók száma leredukállódott szinte nullára. Elméletileg egy kötelező győzelem előtt állnak a 17. Caen ellen, akik mindössze egyetlen idegenbeli sikerrel rendelkeznek. A Dijon elleni vendégsikerük még szeptember elején született, az utolsó öt kirándulásuk során azonban négyszer is pontot szereztek. Ma eltiltás miatt nem számíthatnak Frederic Guilberte a védelem egyik oszlopára, de rajta kívül sérülés miatt Beauvue játéka is kérdéses. Fordított pályaválasztás mellett 2-2-es döntetlent értek el ősszel, a Montpellier védelme azon a meccsen nem àllt a helyzet magaslatán, a kapujukra érkezett három lövésből kettő is célt ért. Elől minden bizonnyal a Laborde-Delorte kettős rohamoz a hazaiak részéről, akik együtt már 14 alkalommal vették be az ellenfelek hállóját, míg mögöttük a csapat húzóembere Florent Mollet támogat. Ez idén egy nagyon erős, és egy rendkívüli hatékony támadósor, úgy gondolom hogy nagy szerepük lehet benne hogy visszatérjenek ma a győztes útra, és otthon tartsák mindhárom pontot, amiért mi is egy viszonylag csinos 1,60-as oddsot tehetünk zsebre. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A dobogós Lille a Lens elleni hazai rangadón javítana gyenge közelmúltbeli mérlegén, a vendégek idegenbeli statisztikája erre reális lehetőséget ad!

A Paris Saint-Germain hétfő este, 20:30-kor az Olympique Lyont fogadja a Parc des Princes-ben. Az első 7 forduló alapján a Ligue 1 két legjobb csapata csap össze a rangadón, amelyet eredetileg vasárnapra terveztek, de a párizsi tüntetésekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt mára halasztottak. Mindkét gárda 14 pontot gyűjtött eddig, a vendégek azonban jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzik a címvédőt. Kérdés, hogy meddig...

A rossz passzban lévő Strasbourg a címvédő Paris Saint-Germaint fogadja szombaton, 17.15-kor a Ligue 1 hetedik fordulójában. A házigazda elzásziak immár 3 bajnoki óta nyeretlenek, az utolsó 2 meccsüket elveszítették, így a tabella közepére zuhantak vissza. A PSG az elmúlt 5 élvonalbeli meccsén 3 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget jegyzett. Ez tiszteletre méltó eredménysor, de messze elmarad a csapat Bajnokok Ligájában mutatott dominanciájától. És megmagyarázza, hogy miért csak a 6. helyen állomásozik a sztáralakulat. Csakhogy Luis Enrique legénysége immár hazájában is kezdi felvenni a ritmust.