A 4. helyezett Olympique Marseille elvesztette az utolsó két bajnoki mérkőzését, és a szezon a végéig küzdenie kell a Bajnokok Ligája-részvételért. Eközben a Metznek csodára lenne szüksége ahhoz, hogy az élvonalban maradjon. A lotaringiai gárda 2018 óta veretlen a Stade Vélodrome-ban, ez a sorozat azonban jó eséllyel véget ér a pénteken, 21 órakor kezdődő találkozón.
Egymás ellen
- A Marseille és a Metz eddig 115 alkalommal találkozott egymással, a Marseille 60 győzelemmel, míg a Metz 35-tel büszkélkedhet. A Stade Vélodrome-ban fölényben van a házigazda, amely 41-szer nyert 58 mérkőzésen, és csak 6-szor kapott ki.
- A francia bajnokságban 112 mérkőzést játszott a két csapat, ezeken a Marseille 58 győzelmet és 19 döntetlent könyvelhetett el, a Metz pedig 35-ször nyert.
- Az Olympique Marseille 15 győzelmet aratott az elmúlt 28 bajnokin a Metz ellen, 4 döntetlen és 9 vereség mellett. A gólkülönbség 55:25 a kikötővárosiak javára.
- A Vélodrome-ban 14 találkozóból 9-et megnyert és csak 2-t vesztett el a házigazda. A Metz azonban 3 mérkőzés óta veretlen, utoljára 2018 februárjában kapott ki Marseille-ben. Igaz, utolsó győzelmét 2004-ben aratta itt a vendégcsapat.
- Az előző szezonban Metzben 2-2-es, Marseille-ben pedig 1-1-es döntetlen a felek két bajnokiján.
- A Metz az elmúlt 10 találkozón nem nyert a Marseille ellen (6 döntetlen, 4 vereség). Az utolsó bajnokin, október 4-én hazai pályán 3-0-s vereséget szenvedett, a vendégek részéről Igor Paixao (51’), Matt O’Riley (69’) és Amine Gouiri (76’) talált be.
- A Marseille hazai pályán a Ligue 1-ben meccsenként 2,4 gólt szerzett a Metz ellen, ami a legmagasabb átlaga az élvonalban olyan riválisok ellen, amelyekkel legalább 15 alkalommal találkozott otthon és jelenleg is az élvonalban szerepelnek. Az OM csak a St Étienne ellen talált be többször.
Visszatérne a legjobb háromba az Olympique Marseille
- Az Olympique Marseille keresve sem találhatott volna magának jobb ellenfelet a liga leggyengébb együttesénél ahhoz, hogy visszatérjen a Top 3-ba a francia élvonalban. A csapat 28 fordulót követően a 4. helyen állt, ez a pozíció Bajnokok Ligája-selejtezőt ér, de ha sikerülne feljebb lépni, automatikusan a legrangosabb kupasorozat főtábláján szerepelhetne a következő szezonban.
- Miután az előző két körben kikapott két európai kupaszereplőtől, a pénteki házigazdának kötelező legyőzni a tökutolsó, reménytelen helyzetben lévő Metz együttesét – még akkor is, ha ez nem sikerült az utóbbi években a Vélodrome-ban.
- Az OM legutóbb a Monaco otthonában maradt pont nélkül, Amine Gouiri (85’) hajrában szerzett gólja már csak a szépítésre volt elég (2-1). A gárda a 3. vereségét szenvedte el – 3 győzelem mellett – 6 bajnokin Habib Beye irányítása alatt, aki február közepén váltotta Roberto De Zerbit.
- Ekkora – immár 50 százalékos – vereségi aránnyal egyetlen más Marseille-edző sem „büszkélkedhetett” a 21. században. Albert Amon volt az utolsó, aki az első 7 bajnokiján 3-szor is kikapott, 2001 decembere és 2002 februárja között.
- Ráadásul a Francia Kupától is már Habib Beye-vel a kispadon búcsúzott el a gárda, amely így idén már nem nyerhet meg semmilyen trófeát.
- A Marseille a múlt hétvégi vereséggel lecsúszott a 3. helyről, az 5. helyezett Monaco immár azonos pontszámmal rendelkezik vele, és a gólkülönbség tekintetében is csak kis mértékben marad le (+18 vs. + 10).
- Ám a kikötővárosiak európai kupaszereplése is veszélybe került, miután a 6. Lyont mindössze 1, a 7. Rennes-t pedig 2 ponttal előzték meg a 29. forduló előtt. Az Olympique egy pénteki győzelemmel átmenetileg növelné előnyét riválisaival szemben, mivel mindkettő később játszik.
- A gond az, hogy a Marseille idén mindössze 17 pontot szerzett a Ligue 1-ben (5 győzelemmel, 2 döntetlennel és 5 vereséggel), kevesebbet, mint bármely más, a tabella felső felében tanyázó csapat. 2026-ban egyetlen gárdának sem akadt kevesebb kapott gól nélküli meccse az élvonalban, mint az OM-nek (2).
- Ugyanakkor az Opta Predictor szerint a Marseille-nek továbbra is 63,1 százalék esélye van arra, hogy a Ligue 1 legjobb négy csapata között zárja a 2025/26-os kiírást. Az OM rendelkezik a legalacsonyabb nehézségi indexszel a szezon végi menetrend tekintetében a jövőbeli ellenfeleik erősorrendje alapján.
- A papírformát azonban érvényesíteni is kell, kezdve ma este a liga leggyengébb csapata ellen.
- A Marseille ugyan elvesztette legutóbbi hazai mérkőzését – 1-2 a Lille ellen március 22-én –, de 2024 októbere-novembere óta nem szenvedett két egymást követő bajnoki vereséget a Vélodrome-ban.
- Otthonában még a mostani viszontagságos szezonban is erős a gárda: az eddig gyűjtött 49 pontjából 30-at itt szerzett meg, 9 győzelemmel, 3 döntetlennel és mindössze 2 vereséggel, 34:17-es gólkülönbséggel. A legutóbbi fiaskó ötmeccses hazai veretlenségi sorozatnak vetett véget, amely során áldozatul esett például az élmenők közül a Lyon (3-2) és a bajnoki címért harcoló Lens (3-1) is.
- A Marseille edzője, Habib Beye megerősítette, hogy a középpályás CJ Egan Riley (11 bajnokin 0 gól és 0 gólpassz a mostani szezonban) combsérülést szenvedett, ami miatt kétséges, hogy pénteken játszhat-e. Ha kimarad, akkor a középhátvéd Nayef Aguerdhez (16/1/0) csatlakozik, aki még mindig lábadozik az ágyékműtétjéből. A középpályás Geoffrey Kondogbia (10/0/0) combsérülés miatt sorozatban második meccsét is kihagyhatja.
- A Marseille számára jó hír ugyanakkor, hogy a Ligue 1 egyik legeredményesebb játékosa, a házi gólkirály Mason Greenwood (26/15/4) várhatóan visszatér egy kisebb sérülés után, ami egybeesett a felhalmozott sárga lapok miatti eltiltással is, ezért nem léphetett pályára legutóbb a Monaco ellen. Amikor a 24 éves angol jobbszélső kezdett, az OM átlagosan 2,2 gólt szerzett, ám amikor nem volt a kezdőcsapatban, csak 1,4-et.
- Több, mint valószínű, hogy a kezdőcsapat tagja lesz az OM idei házi gólkirálya – 6 találattal –, Amine Gouiri, aki pályafutása során 6 gólt szerzett a Metz ellen az élvonalban, többet, mint bármely más csapat ellen.
- A Marseille lehetséges kezdőcsapata: Rulli – Pavard, Balerdi, Medina – Weah, Höjbjerg, HJ Traore, Timber, Paixao – Gouiri, Aubameyang.
Már csak a matekben reménykedhet a Metz
- Kilátástalan helyzetbe sodródott az FC Metz: a tabella utolsó, 18. helyét elfoglaló gránátvörösöket szakadéknyi távolság, 12 pont választja el a biztos bennmaradást jelentő pozíciótól, de az osztályozó lehetőségéért is 8 egységnyi hátrányt kellene ledolgozniuk.
- Mivel már csak 6 meccs van hátra, a másodosztályba való azonnali visszatérés veszélye nagyon erősen fenyegeti a gárdát. Matematikai esélye ugyan még van a túlélésre, a gyakorlatban azonban ez szinte egyenlő a nullával.
- A Metz az elmúlt 16 mérkőzéséből egyet sem nyert meg a Ligue 1-ben (4 döntetlen és 12 vereség), ami a leghosszabb nyeretlenségi sorozat Európa 10 legerősebb bajnokságában.
- Ez a harmadik alkalom, hogy a lotaringiai csapat több mint 15 mérkőzésen képtelen nyerni a francia élvonalban (1981 májusa és októbere között szintén 16, 2014 novembere és 2015 márciusa közt pedig 18 találkozót számlált ez a gyászos széria). Egyetlen másik gárdának sem volt több ilyen rossz sorozata.
- A sereghajtók azonban az elmúlt két mérkőzésükön némi ellenálló-képességről tettek tanúbizonyságot, gól nélküli döntetlent játszottak a Rennes otthonában, majd hazai pályán a Nantes ellen. Az utóbbi meccs – amelyen több, mint egy félidőt játszott emberelőnyben – majdnem győzelmet hozott a Metz számára, ám Gauthier Hein 95. percben szerzett gólját les miatt érvénytelenítették.
- A Metz így az elmúlt 9 élvonalbeli mérkőzéséből 7 alkalommal is képtelen volt szabályos körülmények között kapuba találni, ami jól mutatja a támadójátéka hiányosságait. A gránátvörös-kékek mindössze 25-ször köszöntek be a szezonban, miközben a legtöbb gólt – 60-at – ők kapták a bajnokságban.
- Benoit Tavenot januári érkezése óta a Metz 10 Ligue 1-es mérkőzéséből egyet sem nyert meg (3 győzelem és 7 vereség). Ő a 21. században mindössze a hatodik olyan edző, aki ennyi mérkőzésen dirigált a francia élvonalban sorozatban anélkül, hogy egyszer is győzelmet ünnepelhetett volna.
- A lotaringiai gárda 28 bajnokiból csak 3-at nyert meg – az utolsót november elején –, 6 döntetlen és 19 vereség mellett. Az összesen 19 pontot gyűjtött csapatnak égető szüksége lenne egy újabb győzelemre. Az ilyen ambíciók azonban túlságosan nagyratörőnek tűnnek a Vélodrome-ban, pláne egy olyan gárdától, amely 14 idegenbeli találkozóból csak 1-et nyert meg, még november 2-án, Nantes-ban, 2-0-ra (2 döntetlen és 11 vereség mellett).
- A Rennes-i gól nélküli döntetlent két súlyos (Lens 3-0, PSG 3-0) és két vállalható mértékű vereség előzte meg (Angers 1-0, Strasbourg 2-1).
- A Metz ebben a szezonban 37 bajnoki gólt kapott idegenben, Európa öt topligájában csak a Burnley szedett be ennél többet – 38-at – a Premier League-ben.
- A Metzben a középcsatár Joseph Mangondo térdsérülése miatt még nem léphetett pályára a szezonban, és ez ma sem fog megváltozni. A védekező középpályás Benjamin Stambouli (14/0/0) bordasérülés miatt maradhat ki újra a csapatból. Poszttársa, Boubacar Traoré (19/1/0) is kihagyta az elmúlt három meccset, és továbbra is kérdéses a szereplése. Az ugyanezt a szerepkört betöltő Alpha Touré (27/0/1) letöltötte ugyan az eltiltását, de sérülése továbbra is távol tarthatja a pályától.
- A Metz lehetséges kezdőcsapata: Sy – Kouao, Sane, Mboula, Colin – Hein, Gbamin, Deminguet – Sarr, Diallo, Tsitaishvili.
Öt fő szempont
- A 4. Marseille a Top 3-ba kerülésért – és így az automatikus Bajnokok Ligája-szereplésért – harcol.
- Az utolsó helyezett Metznek matematikailag ugyan még van esélye a bennmaradásra, de gyakorlatilag szinte semmi.
- A Marseille két mérkőzéses nyeretlenségi sorozatban van, de hazai pályán erős, az utolsó 5 meccséből 3-at megnyert.
- A Metz – amely a legtöbb gólt kapta a bajnokságban – 13 mérkőzéses nyeretlenségi sorozatban van, 14 idegenbeli találkozón csak 1-szer győzött, 2 döntetlen és 11 vereség mellett.
- A Marseille 3-0-ra nyerte meg idegenben az őszi bajnokit.
Mire fogadjunk?
A Ligue 1-ben elszenvedett két legutóbbi vereség után a Bajnokok Ligájába vágyó Olympique Marseille remek lehetőséget kapott a „feltámadásra”. A gárda három ponttal visszakerülhet a legjobb három közé a játékhét végére. Dacára a közelmúlt eredményeinek, a kikötővárosiak elsöprő esélyesek az utolsó helyezett FC Metz ellen, amely talán már maga sem bízik igazán abban, hogy bennmarad a francia élvonalban. A vendégek elöl és hátul is szenvednek, így az OM magabiztos sikerrel térhet vissza a győzelmek útjára. Legalább kétgólos hazai diadalt várunk a mérkőzéstől és minimum három találatot, leginkább a házigazdától.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!