2024.09. 20.

Single Value Tipp: Nice – St. Etienne

Single Value Tipp: Nice – St. Etienne

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Saint-Etienne a Lille ellen aratott győzelme után lendületben van, így utazik Nizzába, hogy bajnoki pontokat vigyen haza. A házigazdák jelenleg négy ponttal a 12. helyen állnak a tabellán, míg a vendégek a legutóbbi, Lille elleni 1-0-s győzelemmel szerezték meg első pontjaikat a szezonban, így a 16. helyen állnak.

Nice – St. Etienne
2024. szeptember 20., péntek,20:45
Labdarúgás - Francia bajnokság
Tipp: Nice nyer
Odds: 1,64
Stake: 8/10
Indoklás:

  • A Nice az elmúlt szezonban remekül szerepelt. A 21. forduló után a második helyen álltak, de utána jött egy hullámvölgy, aminek következtében a hatodik helyre csúsztak vissza. A szezon végén ugyan némi javulás történt (kilenc mérkőzésből négy győzelem és három döntetlen), de végül az ötödik helyen zártak, ami csalódást keltett a korábbi ígéretes kezdés után. A holtszezonban Francesco Farioli edző elment az Ajaxhoz, a helyére pedig a korábbi Lens-edző, Franck Haise érkezett. Idén nem kezdte jól a csapat a bajnokságot. Az első négy mérkőzésen mindössze négy pontot gyűjtöttek, egy győzelemmel az Angers-, egy döntetlennel a Toulouse ellen, valamint vereségekkel az Auxerre- és legutóbb a Marseille ellen. A Marseille elleni vereség ellenére a Nice jól játszott, dominálta a mérkőzést, és Haise hasonló teljesítményt vár a St. Etienne ellen, de jobb helyzetkihasználással. Jó sok sérült van, Gaetan Laborde novemberig nem játszhat, Hicham Boudaoui és Morgan Sanson szintén sérültek. Terem Moffi, aki keresztszalag-szakadást szenvedett, várhatóan 2025 áprilisáig nem térhet vissza. Jó hír azonban, hogy Moise Bombito visszatérhet eltiltása után, amit az Angers elleni 4-1-es győzelem során összeszedett kiállítása miatt kapott.
  • A St. Etienne újonc az élvonalban. Tavaly Olivier Dall'Oglio irányítása alatt, a szezon második felében a csapat 21 bajnoki mérkőzéséből mindössze négyet veszített el, így a harmadik helyen végeztek. A rájátszásban is jól szerepeltek, így a Ligue 1-ben szerepelhetnek idén. A bajnoki rajt azonban nem kezdődött jól. Mindhárom mérkőzésüket elveszítették, és még gólt sem szereztek, miután kikaptak az AS Monacótól, a Le Havre-tól és a Bresttől. Első győzelmüket legutóbb a Lille ellen aratták, Mathieu Cafaro korai góljának köszönhetően 1-0-ra nyertek, így feljöttek a 16. helyre. Sok a sérült a zöldeknél is! Anthony Briancon, Augustine Boakye, Ibrahima Wadji és Mahmoud Bentayg kihagyják a meccset. Thomas Monconduit és Yvann Macon novemberig nem léphetnek pályára. Benjamin Bouchouari, aki még nem szerepelt az idényben, talán csereként kap szerepet.
  • A Nice otthon erős, még akkor is esélyesebb, ha most nem épp a legjobb a forma. Azonban nincs is ennél jobb lehetőség, hogy lendületbe jöjjenek, a St. Etienne verhető csapat és ezt bizonyítják is.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Nice – St. Etienne
Nice nyer | 1.64 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Nixiking 2024-09-20 20:54:51
7 perc alatt jött is :)

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A dobogós Lille a Lens elleni hazai rangadón javítana gyenge közelmúltbeli mérlegén, a vendégek idegenbeli statisztikája erre reális lehetőséget ad!

A Paris Saint-Germain hétfő este, 20:30-kor az Olympique Lyont fogadja a Parc des Princes-ben. Az első 7 forduló alapján a Ligue 1 két legjobb csapata csap össze a rangadón, amelyet eredetileg vasárnapra terveztek, de a párizsi tüntetésekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt mára halasztottak. Mindkét gárda 14 pontot gyűjtött eddig, a vendégek azonban jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzik a címvédőt. Kérdés, hogy meddig...

A rossz passzban lévő Strasbourg a címvédő Paris Saint-Germaint fogadja szombaton, 17.15-kor a Ligue 1 hetedik fordulójában. A házigazda elzásziak immár 3 bajnoki óta nyeretlenek, az utolsó 2 meccsüket elveszítették, így a tabella közepére zuhantak vissza. A PSG az elmúlt 5 élvonalbeli meccsén 3 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget jegyzett. Ez tiszteletre méltó eredménysor, de messze elmarad a csapat Bajnokok Ligájában mutatott dominanciájától. És megmagyarázza, hogy miért csak a 6. helyen állomásozik a sztáralakulat. Csakhogy Luis Enrique legénysége immár hazájában is kezdi felvenni a ritmust.