2023.06. 02.

Fogadáskészítő: Amien- Laval - 2023.06.02

Fogadáskészítő: Amien- Laval - 2023.06.02

Ez a rovatom a Fogadáskészítő segítségével készült el. Az adott mérkőzést kielemezve 2-3 szempontból összeállított tippet küldök játékba, amelynek szorzója minden esetben a duplázó körüli értéket közelíti, de mégis jó esélyekkel indul! Az indoklást rendhagyó módon távirati jelleggel csinálom. Nincs fölösleges sallang, csak a sziklaszilárd tények. A bajnoki szezon utolsó mérkőzésén a Stade Laval abban reménykedik, hogy pénteken kimászik a Ligue 2 kieső zónájából, amikor az Amiens ellen lép pályára.

Tipp:

Indoklás:

  • A vendégek a legutóbbi négy mérkőzésükből három győzelemmel életben tartották túlélési reményeiket, és a gólkülönbség alapján csak a 16. helyen álló Rodez mögött állnak az utolsó játéknap előtt. Az Amiens a Ligue 2 utolsó játéknapján vegyes szezonon van túl, hiszen a szezon felénél még a legjobb hat között volt, de az elmúlt hónapokban gyorsan visszazuhant a tabellán. A február eleje óta eltelt 16 bajnoki mérkőzésen a Les Licornes mindössze négy győzelmet és 14 pontot szerzett, Philippe Hinschbergert április elején három egymást követő vereséget követően menesztették, jött Patrice Descampsm aki a Nimes elleni 1-0-s győzelemmel kezdte meg megbízatását, de a további három mérkőzésen nem sikerült újabb győzelmet szerezniük. Ez a rossz sorozat május elején a Sochaux elleni hazai mérkőzésen aratott szűk diadallal ért véget, mivel George Ilenikhena szerezte a mérkőzés egyetlen gólját, majd a Dijon és a Caen ellen szenvedtek vereséget, legutóbb pedig a Quevilly ellen sikerült egy szép győzelmet aratni. Jelenleg 47 ponttal vannak a 12-ik helyen vannak, így már nincs mitől tartani, egy vereség esetén sem esnek ki. Az Amiens a legutóbbi 3-1-es győzelem után változatlan kezdőcsapattal állhat fel a zárónapon. Papiss Cisse és Antoine Leautey ismét betalálhat majd. Előbbi kilenc bajnoki és 12 bajnoki góllal vezeti a góllövőlistát, míg Leautey négy góllal és hat assziszttal járult hozzá a francia másodosztályban.
  • A Lavalnak viszont nagyon komoly tétje van a meccsnek! Az összességében nehéz szezont- és a február vége és április közepe közötti hét vereséget követően a Laval 31 meccsen mindössze 31 pontot szerzett, de azóta az utolsó hat próbálkozásból négy győzelemmel még bizakodhat, de ehhez ma nyernie kell úgy, hogy a Rodez kevesebb pontot szerezzen. A gólkülönbséget már nemigen lehet módosítani úgy, hogy az előnyükre váljon. A Laval is változatlan kezdővel futhat ki a pályára. Sok múlik Simon Elisoron, aki mióta januárban kölcsönbe érkezett, és az elmúlt hat meccsen hatot szerzett. Őt a szélső Zakaria Naidji fogja támogatni, aki hétszer talált a hálóba a Ligue 2-ben ebben a szezonban.
  • Az Amiens a múltkori győzelme után már nem esik ki, ez elkényelmesíti őket, a Laval pedig az életéért harcol, ráadásul az utóbbi időben javuló formát mutatnak. Mindkét csapattól várok találatot és legalább három gól születhet. Az sem kizárt, hogy a motiváltabb Laval nyerni fog! 1-2, 2-2
tipp
Amien- Laval
Mindkét csapat szerez gólt +több mint 2 gól a mérkőzésen | 2.10 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából