Éles a verseny a norvég másodosztályban - a házigazda a feljutásra hajt, de az utolsó két meccsén nem tudott nyerni. Szeszélyes vendégek érkeznek ma hozzá.
Kongsvinger - Songdal 2026. július 03., péntek, 18:00, Labdarúgás - Norvég 2.
- A féltávhoz közeledve kifejezetten éles a verseny a feljutásért vívott harcban a norvég második vonalban. Néhány hete még a Kongsvinger nyerő pozícióban volt, de az utolsó két fellépésén nem tudott nyerni a társaság: előbb ikszelt a Strömgodsettel (4-4), majd kikapott a Haugesund vendégeként (4-2). A két rangadót követően a kékek 27 ponttal a 3. helyről várhatják a folytatást, lemaradásuk egy egység a riválisokkal szemben. Hazai környezetben azért kifejezetten erősen, az 5-1-0-ás mérleghez 18-9-es gólkülönbség társul.
- A Songdal 13 csatában mindössze 15 pontot húzott be, így cseppet sem meglepő, hogy csak a 12. pozíciót foglalja el a táblázaton, és inkább hátrafelé kell tekintgetnie. A sárga-feketék két vereség után legutóbb nyerni tudtak az Egersund ellen, ezzel kvázi stabilizálták helyüket a vonal felett. Vendégségben mindössze egyszer győztek, két remi mellett négyszer is kikaptak, gólkülönbségók pedig 9-19 a túrákon. Összességében is már 31-szer zördült meg a hálójuk, a liga egyik legrsszabb védelme az övék.
- A Kongsvinger az esélyesebb, de inkább kétesélyben támadjuk be a mérkőzést, gólváltással fűszerezve az alaptippet!

FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget!
FIGYELEM! Háromszintes üdvözlőbónusz, akár 120.000 forint értékben a TIPPMIXPRÓn! Regisztrálj, hogy hozzáférj a bónuszodhoz!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!