friss 1 órája

A Nap Tippje: Kristiansund- Start

A Nap Tippje: Kristiansund- Start

A kiesés elől menekülő csapatok rangadóját rendezik a norvég élvonalban, ahol a Kristiansund hazai körülmények között fogadja a Start csapatát

  • A hazaiak 13 bajnokijukból mindössze hármat tudtak megnyerni, miközben három döntetlen mellett hétszer vereséget szenvedtek. Amund Skiri együttese négy forduló óta nyeretlen, legutóbb a Sarpsborg ellen gól nélküli döntetlennel zártak. A támadási hatékonyság gyengécske, a csapat hat mérkőzésen is gólképtelen maradt, és mindössze 11 találattal a liga leggyengébb támadósorával rendelkezik. azai pályán sem dominánsak, utolsó három mérkőzésükön nem tudtak nyerni, bár ellenfelük idegenbeli mutatói bizakodásra adhatnak okot.
  • A Start helyzete még nehezebb, hiszen a tabella utolsó helyéről várják az összecsapást, és idegenben különösen gyengén teljesítenek: nyolc vendégszereplésük során mindössze egy pontot szereztek, miközben 23 gólt kaptak. Az utóbbi hetekben is sorra jöttek a pofonok, legutóbb a Rosenborg ütötte ki őket 3-0-ra, ami már a harmadik egymást követő vereségük volt. Az idény során eddig csupán egyszer tudtak nyerni, kilenc vereségük pedig a legmagasabb a mezőnyben. Védekezésük rendre sebezhető, támadásban pedig bár Jesper Cornelius négy gólig jutott, a csapat egésze nem tud stabil teljesítményt nyújtani.
  • A Kristiansund számára adódhat több lehetőség, különösen a vendégek gyenge idegenbeli védekezése miatt. Bár a hazaiak sem meggyőzőek, de most alkalom nyílik, hogy nyerjenek végre!

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot!  
 
Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a TIPPMIXPRÓRA itt! Sok sikert mindenkinek!

tipp
Kristiansund- Start
Kristiansund nyer | 2.20 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Bajnokok Ligája meglepetéscsapata nyitja a norvég élvonal, az Eliteserien 14. fordulóját. A hazai közönség előtt játszó, jelenleg 3. helyezett Bodö/Glimtnek nincs más választása a péntek este, 19.15 órakor kezdődő találkozón, mint legyőzni a 11. Fredrikstadot. A bajnoki címétől tavaly megfosztott Sárga Horda ismét a csúcsra tör, de az élmezőny szoros, és a legkisebb hiba is végzetesnek bizonyulhat.

Eddig gyengélkedett az idei kiírásban a házigazda. Ma az újonc ellen illene behúznia a három pontot.
Eddig gyengélkedett az idei kiírásban a házigazda. Ma az újonc ellen illene behúznia a három pontot.