2019.09. 23.

Beleszól a bajnoki cím sorsába a Stabaek?

Evergreen11
Beleszól a bajnoki cím sorsába a Stabaek?

A Molde az élről várta a 22. fordulót, mai házigazdája kellemetlen ellenfél, ráadásul a bennmaradás kérdésében is érintett. Van egy ötletünk, hogy mire lehet érdemes fogadni!

Labdarúgás, Norvég bajnokság, 2019.09.23. 19:00, Stabaek - Molde

  • A házigazda a júniusi edzőváltás óta valamelyest jobban teljesít, különösen hazai környezetben, ahol is a mérlege 4-5-2 - hat meccs óta nem kapott ki saját közönsége előtt. Jan Jönsson együttese összességében jó passzban várja a találkozót, ugyanis az utolsó hat fellépése közül csak egyszer maradt pont nélkül. Most 24 egység áll a neve mellett, a kiesőzónától 5 pontos távolságban várja a bajnokság hajráját. A keret szinte teljes lesz, egy támadó bajlódik kisebb sérüléssel.
  • A Molde búcsút intett az európai kupaporondnak, miután a Partizannal szemben nem tudta ledolgoznia az idegenben összeszedett egygólos hátrányt. Azóta viszont Erling Moe tanítványai két győzelmet is behúztak a bajnokságban, és ezzel az élre álltak. Most 46 pontnál járnak, de a Bodo is 43-at szedett össze, tehát nem szabad hibázniuka kék-fehéreknek. A gárda idegenben is hatékony, 6-2-3-as mutajához bátor, 24-15-ös gólkülönbség társul. A mai meccset egy kapus és egy középpályás hagyja ki sérülés miatt.
  • A Stabaek stabil lett az utóbbi időben, a Molde szárnyal. A közelmúltban rendre sok gólos meccset vívott egymással a két társulat - ma sem várunk mást!
tipp
Stabaek - Molde
gól/gól | 1.66 | (5/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Molde a dobogóra hajt, a KFUM a kiesés ellen menekül. A forma és a hazai pálya alapján hoztunk kombi tippet 1.7-ért.
A Molde a dobogóra hajt, a KFUM a kiesés ellen menekül. A forma és a hazai pálya alapján hoztunk kombi tippet 1.7-ért.
A norvég élvonal két legjobb formában lévő csapata csap össze péntek este, 19 órai kezdettel a 20. forduló nyitómeccsén. A hét mérkőzés óta hibátlan Bodö/Glimt négypontos előnyre akar szert tenni a tabella élén az Eliteserien csúcstalálkozóján, amikor Fredrikstadba látogat. A hazaiak a hetedik helyen állnak, és sorozatban az ötödik bajnoki győzelmükre készülnek. Annál is inkább, mert immár az „Európa-expressz” is elérhető számukra.

A NEC kiejtésével a Bodö a BL-főtáblájára került, ma az egyre jobb formát mutató Rosenborg érkezik hozzá. Kombi tippet hoztunk.
A NEC kiejtésével a Bodö a BL-főtáblájára került, ma az egyre jobb formát mutató Rosenborg érkezik hozzá. Kombi tippet hoztunk.