2020.10. 07.

Kiesési rangadó a norvég másodosztályban

Kiesési rangadó a norvég másodosztályban

A Ham-Kam nincs rossz passzban, de a Jerv is hosszú idő után nyert először. Ma egymás ellen folytatnák a menekülést a kiesés elől. Kinek sikerül? Mindjárt mutatunk egy ötletet!

Labdarúgás, Norvég 2., 2020.10.07. 18:00, Ham-Kam - Jerv

  • A zöldek 18 meccsen 17 pontig jutottak, az elsmúlt három fellépésükön nem szenvedtek vereséget - ez korábban nem volt jellemző a brigádra. Hazai pályán viszont még várat magára az első siker, márlegük 0-3-5, ehhez 13-19-es gólkülönbség társul. Egy középpályás ma kimarad sérülés miatt.
  • A Jerv 16 mőrkőzésen szerzett 18 egységet, így egy hellyel előzi meg riválisát - mindkét alakulat a kiesés, illetve az osztályozó elől menekül. A vendégek pocsék sorozatot futottak, ötször kaptak ki sorozatban, ám legutób verték a Srömment. Idegenben így is halovány a mérlegük, 1-3-4-es statisztikához 12-18-as gólkülönbség társul. Ma fontos hiányzója nem lesz az együttesnek.
  • Nagyon nem szabad óvatoskodniuk a csapatoknak, hiszen az iksz igazán egyik félnek sem jó. Találatokat várunk mindkét oldalról, és reményeink szerint egy harmadik is behullik majd...
tipp
Ham-Kam - Jerv
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1.66 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Ham-Kam - Jerv

2020. 10. 07. 18:00 | Norvég 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Molde a dobogóra hajt, a KFUM a kiesés ellen menekül. A forma és a hazai pálya alapján hoztunk kombi tippet 1.7-ért.
A Molde a dobogóra hajt, a KFUM a kiesés ellen menekül. A forma és a hazai pálya alapján hoztunk kombi tippet 1.7-ért.
A norvég élvonal két legjobb formában lévő csapata csap össze péntek este, 19 órai kezdettel a 20. forduló nyitómeccsén. A hét mérkőzés óta hibátlan Bodö/Glimt négypontos előnyre akar szert tenni a tabella élén az Eliteserien csúcstalálkozóján, amikor Fredrikstadba látogat. A hazaiak a hetedik helyen állnak, és sorozatban az ötödik bajnoki győzelmükre készülnek. Annál is inkább, mert immár az „Európa-expressz” is elérhető számukra.

A NEC kiejtésével a Bodö a BL-főtáblájára került, ma az egyre jobb formát mutató Rosenborg érkezik hozzá. Kombi tippet hoztunk.
A NEC kiejtésével a Bodö a BL-főtáblájára került, ma az egyre jobb formát mutató Rosenborg érkezik hozzá. Kombi tippet hoztunk.