A bajnok szépen menetel, eddig csak egyszer botlott. Ma is esélyesként lép pályára idegenben.
Kristiansund - Viking Stavanger 2026. május 24., vasárnap, 18:00, Labdarúgás - Norvég bajnokság
- A Kristiansund 9 meccsen 11 pontig jutott, ezzel a középmezőnyből várhatta a folytatást. A fekete-fehérek két remit követően kétszer is kikaptak, ám legutóbb bravúros győzelmet értek el a Lilleström vendégeként. Az alakulat hazai közönség előtt csak egyszer szenvedett vereséget, kétszer döntetlenezett, illetve nyert. A A támadósora nem brillírozik az idén, mindössze kilencszer volt eredményes a csapat (9-13).
- A Viking bajnokhoz méltóan kezdte az idei kiírást, 9 mérkőzést követően vezeti a tabellát. A társulat nyolcszor győzedelmeskedett, és mindössze egyszer kapitulált, de annak is már jó ideje: március közepén, a nyitóforfulóban a Ham-Kam bizonyult jobbnak 2-1- arányban. Azóta a kupából noha kiesett, de a bajnokságban nem tud hibázni. A nagy rivális Bodőt például 5-0-ra verte. A múlt szombaton a Starttal találkozott, a vége 6-3 lett. Gólkülönbsége félelmetes, 27-9, idegenben pedig 3-0-1 a statisztikája.
- A stavangeri gárdának szavazunk bizalmat, emellett pedig találatokat is várunk, legalább hármat!

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!
Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Kristiansund - Viking Stavanger
Viking Stavanger 3:0
tippszelvény
Kristiansund - Viking Stavanger
Viking Stavanger 2:0
tippszelvény
Kristiansund - Viking Stavanger
Viking Stavanger 3:1