2026.08. 08.

Napi Favorit B-tipp: Fáradtabbak lesznek a vemdégek (Valarenga/Bodö-Glimt)

Napi Favorit B-tipp: Fáradtabbak lesznek a vemdégek (Valarenga/Bodö-Glimt)

A listavezető kedden még a BL-ben, belgiumban ért el 3-3-as döntetlent, így fáradtabban érkezik az összecsapásra. A házigazda komoly pofon után javítana.

Valarenga-Bodö/Glimt 2026. augusztus 08., szombat, 14:00, Labdarúgás - Norvég bajnokság

  • A piros kékek a 9. 20 egységgel. A Valerenga tehát a középmezőnyből várja a rangadót, és eddig meglehetősen kettős arcát mutatta. Hazai pályán többnyire bátran futballozik, támadásban veszélyes, ugyanakkor a védekezése nem mindig stabil. Az utóbbi fordulóban komoly pofonba szaladt bele, hiszen saját közönsége előtt 3–0-ra kikapott a Ham-Kamtól, ami megszakította addigi jó hazai sorozatát. Ennek ellenére az Intility Arénában továbbra is pozitív a mérlege, és a legerősebb ellenfelek ellen sem szokott teljesen visszaállni védekezni. A Valerenga meccsein emiatt rendszeresen alakul ki nyílt játék, amelyből mindkét csapat előtt adódnak lehetőségek.
  • A Bodø/Glimt ismét az Eliteserien egyik legerősebb csapata, 38 pontjával a tabella élén állt, ráadásul kiváló formában érkezik Oslóba. A vendégek zsinórban öt bajnoki győzelmet arattak, ezeken 13 gólt szereztek és egyet sem kaptak, így önbizalommal telve készülhetnek a találkozóra. Idegenben is meggyőzően teljesítenek, gyors támadójátékuknak és intenzív letámadásuknak köszönhetően szinte minden mérkőzésen több komoly helyzetet alakítanak ki. A bajnoki címért zajló versenyben minden pontnak nagy jelentősége van, ezért a Bodø/Glimt számára ez a találkozó sem fér bele félvállról véve. Kedden a Saint-Gilloise vendégeként értek el 3-3-as döntetlnet a BL-selejtezőben, ez bizakodásra adhat okot. 
  • A meccs esélyese a Bodö, de mi inkább a találatokra megyünk rá! A G/G+over jó választás lehet!   

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
Valarenga-Bodö/Glimt
G/G+over | 1.58 | (1/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Molde a dobogóra hajt, a KFUM a kiesés ellen menekül. A forma és a hazai pálya alapján hoztunk kombi tippet 1.7-ért.
A Molde a dobogóra hajt, a KFUM a kiesés ellen menekül. A forma és a hazai pálya alapján hoztunk kombi tippet 1.7-ért.
A norvég élvonal két legjobb formában lévő csapata csap össze péntek este, 19 órai kezdettel a 20. forduló nyitómeccsén. A hét mérkőzés óta hibátlan Bodö/Glimt négypontos előnyre akar szert tenni a tabella élén az Eliteserien csúcstalálkozóján, amikor Fredrikstadba látogat. A hazaiak a hetedik helyen állnak, és sorozatban az ötödik bajnoki győzelmükre készülnek. Annál is inkább, mert immár az „Európa-expressz” is elérhető számukra.

A NEC kiejtésével a Bodö a BL-főtáblájára került, ma az egyre jobb formát mutató Rosenborg érkezik hozzá. Kombi tippet hoztunk.
A NEC kiejtésével a Bodö a BL-főtáblájára került, ma az egyre jobb formát mutató Rosenborg érkezik hozzá. Kombi tippet hoztunk.