A házigazda nyomban vissza akar jutni a legjobbak közé, eddig céljainak megfelelően is teljesít. Ma ismét megoldható feladat vár rá.
- A Lilleström tavaly búcsúzott az élvonalból, a gárda már hetekkel a bajnokság lefújása előtt kiesett - könnyűnek találtatott az Oddal egyetemben. A társulatnál aztán az azonnali feljutást tűzték ki célul, és eddig ennek megfelelően is teljesít a gárda. Az élről várhajták a 9. játéknapot, 8 fellépésen 20 egységet szereztek meg a fiúk. Őrzik veretlenségüket, otthonukban pedig háromszor győztek, és még csak gólt sem kaptak (6-0). Legutóbb a Mjondalennek idegenben gurítottak egy hatost!
- Az Egersund tavly üde színfoltja volt a második ligának, a 4., play offot érő helyen végeztek, igaz, az osztályváltás végül nem jött össze. Az idén is bekezdett a társulat, négyszer nyert sorozatban, aztán jött egy remi, majd két vereség. A kisebb hullámvölgy hatására az alakulat már csak a 7. 13 ponttal, igaz, can egy elmaradt mérkőzése. Idegenben 2-1-1-es statisztikát hozott össze, minden túráján betalált.
- A Lilleström kiemekedik a mezőnyből, és ma sem érzünk meglepetést. A házigazda behúzza a három pontot, emellett gólokkal is érdemes kalkulálni!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!