Egyre nehezebb helyzetbe hozza magát a Sarpsborg, a házigazda viszont hatékonyan menekül a kiesés elől. Ma egymással randevúznak.
- A Valarenga 17 mérkőzésen szerzett 21 pontjával jelenleg a 11. helyen tanyázik a norvég élvonalban. A társulat az elmúlt hetekben kezdte meg a felzárkózást, a legutóbbi hat tétmeccse közül hármat is behúzott - kellettek is egy egységek, és még így sem tudtak teljesen elszakadni a beszélyes zónától. Otthonában 3-2-3-as statisztikát hozott össze, amelyhez 14-13-as gólkülönbség társul. Két hete a Sandefjord ellen ünnepelhetett (2-1).
- A Sarpsborgnál nagy a baj, ám egyelőre a klubvezetés nem húzta meg az edzőváltást - továbbra is Chirstian Michelsen irányítja a szakmai munkát. A társulat immár csak a 10. pozíciót foglalja el 22 egységgel. Június elején verte a Haugesundot otthon, azóta a Vikinegt legyőzte a kupa elődöntőjében, de a pontvadászatban képtelen győzni. Most három vereségnél jár sorozatban, legutóbb a sereghajtónál is kikapott (Haugesund 3-2). Vendégségben a 3-4-2-es eredménysora azért figyelemre méltó, a 14-11-es gólkülönbsége ugyencsak.
- Április elején, fordított felállásban 1-1-re végeztek a felek. Ma is húzzuk a gólváltást, de várunk még egy harmadik találatot is!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!