2020.01. 16.

Coppa Italia: Elég lesz kilencven perc?

Coppa Italia: Elég lesz kilencven perc?

A Parma a Roma együttesét fogadja a Coppa Italia nyolcaddöntőjében. A házigazda győzött a hétvégén, a Farkasok viszont két vereséggel kezdték az évet. Mutatjuk, hogy mit várunk az összecsapástól!

Labdarúgás, Olasz Kupa, 2020.01.16. 21:15, Parma - Roma

  • Várakozáson felül teljesít eddig Roberto D'Aversa alakulata. A sonkások az előkelő 7. helyen tanyáznak, s noha az év első fellépésén csúnyán kikaptak Bergamóban, a Lecce hétfői legyőzésével kiengesztelték szurkolóikat. A társaság otthon eddig elég hektikusan teljesített, a kupában viszont már ment két kört, s mindkétszer az Ennio Tardini-ben járt sikerrel - igaz, mindkétszer B-ligás alakulatok ellen diadalmaskodott (Venezie, Frosinone). A keretben több sérült is felépült már, legutóbb Gervinho is pályára lépett csereként, Inglese kezdett.
  • A Farkasoknak nem úgy indult 2020, ahogy azt előre eltervezték. A Torinótól és a Juvétől is kikaptak a bordó-sárgák, akik elveszítették vasárnap este egyik legkreatívabb futballistájukat, Zaniolót. Egyébként is sok a sérült Fonseca csapatánál, így ma is felettébb tartalékos összetétleben lépnek pályára Dzekóék. A bajnokságban idegenben eddig meggyőző volt a társaság, egyetlen vereségüket épp mai ellenfelüknél szenvedték el az ősszel.
  • Az irodák a Romát tartják esélyesebbnek, ám mi közel sem vagyunk olyan biztosak abban, hogy a vendégek a rendes játékidőben kivívják a továbbjutást. Maradunk a gólváltásnál, mert azért a védelmek hajlamosak a hibára, mindkét oldalon...

tipp
Parma - Roma
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.60 | (4/10)

kapcsolódó meccs

Parma - Roma

2020. 01. 16. 21:15 | Olasz Kupa Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az újonc pazarul indította a szezont, ma a BL-ben is vitézkedő Fabregas-legénység lesz az ellenfele. 1.78-as tippet hoztunk!
Az újonc pazarul indította a szezont, ma a BL-ben is vitézkedő Fabregas-legénység lesz az ellenfele. 1.78-as tippet hoztunk!
A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

2026.09. 19. Serie A: Roma-Inter
Rangadó az olasz bajnokságban, a címvédő az éllovashoz látogat.
Rangadó az olasz bajnokságban, a címvédő az éllovashoz látogat.