2021.05. 19.

Ki szerzi meg az Olasz Kupát!

Ki szerzi meg az Olasz Kupát!

Ma a MAPEI-stadionban rendezik a Coppa Italia fináléját - az Atalanta vagy a Juventus nyeri az ütközetet? Fotó: pixabay.com

Atalanta - Juventus, 2021.05.19. 21:00, Labdarúgás, Olasz Kupa

  • A bergamói együttes ismét ott lesz a Bajnokok Ligájában - ez már szinte nem is meglepő, hiszen a kék-feketék idén is remekül teljesítettek. Télen ugyan a Gomez-krízis idején többen féltették a társulatot, ám ezt is remekül kezelte Gasperini: Gossensék a 2. helyen állnak, a BL-ben is továbbjutottak a csoportjukból, és bejutottak a kupa döntőjébe. Nagyszerű formában futballoznak hetek óta, sorra jönnek a győzelmek, igaz, a védelem mostanság megint többet hibázik - a Genoa is hármat vert nekik, igaz, elől négyik jutottak a csatárok. Ma fontos hiányzója nem lesz a bargamóiaknak.
  • Andrea Pirlo csapata ma megmentheti valamelyest a szezont - amely nagyon nem úgy sikerült, ahogy ezt eltervezték Torinóban. A Serie A-ban még a BL-indulás sem biztos, az elitligából a Portóval szemben már a kiesés szakasz korai periódusában kiestek. Nem tudott kiegyensúlyozottan teljesíteni az alakulat, sőt, összességében még az ideális kezdő tizenegyet sem találta meg a fiata tréner. A formájuk hektikus, ám bizakodásra adhat okot, hogy a múlt hétvégén legyőzték a már bajnok Intert.
  • Az Atalantát érezzük esélyesebbnek, de a kék-feketék hátsó alakzata nem egy életbiztosítás mostanság. A gólváltásra voksoltunk végül, ez jó választás lehet a fináléra! 
tipp
Atalanta - Juventus
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.60 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Atalanta - Juventus

2021. 05. 19. 21:00 | Olasz Kupa Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.

A bajnoki címről gyakorlatilag lecsúszó AC Milan számára immár a második hely bebiztosítása a cél, így ma az érkező Torinót illene simán megverni!
A bajnoki címről gyakorlatilag lecsúszó AC Milan számára immár a második hely bebiztosítása a cél, így ma az érkező Torinót illene simán megverni!
A Napoli már aligha védheti meg címét, de a sorozatban aratott negyedik győzelem mindenképpen segítene a Bajnokok Ligája-részvétele bebiztosításában. A Serie A regnáló bajnoka péntek este, 18.30-kor ahhoz a Cagliarihoz látogat, amely közel két hónapja mélyponton van, az utolsó hat meccsén mindössze két pontot szerzett.